Éld bele magad, különben favágás az egész – Elhunyt Alberti Árpád

Hazai – 2022. október 24., hétfő | 19:34

Október 22-én elhunyt Alberti Árpád – tájékoztatta szerkesztőségünket az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodája. Temetéséről később intézkednek. Korábbi, Éld bele magad, különben favágás az egész című írásunkkal emlékezünk az elhunyt lelkipásztorra.

Alberti Árpád nem hivatkozik ez utóbbiakra, arcán finom mosoly, odaül a Rösler-zongorához (gyermekkora óta elkíséri a hangszer) – előtte César Franck és mások neve hangzik el –, s önfeledten játszani kezd. Örömmel. „Ez hangzik fel majd az aranymisémen is, május 22-én.” S az általa életre hívott kórus énekel. Meghitt, feldúsult délelőtti óra.

Az alsógödi polgári família 1944-ben a front elől Bajorországba menekült. „Édesapám a hadseregben szolgált, anyuval, húgommal és dédnagyanyámmal utaztunk el, éppen Mikulás napján.” 1947 őszén tértek haza. Az édesapa azonban továbbment Franciaországba, a család kettészakadt, „mi meg az egyik utolsó transzporttal hazakerültünk, Ro­sen­heimben született öcsémmel együtt”. Sokszor előfordult háborús történet ismétlődött meg.

Harmadik osztályos koráig német gyerekek között járt iskolába. „Később a nyelvet sajnos nagyrészt elfelejtettem, de húgommal idehaza néhány hónapig még németül beszéltünk egymással.”

Mire hazatértek, a gödi házat elfoglalták a betelepülők. Egyetlen szoba jutott nekik, „anyu a helyi iskolában tanított, de később, azon a címen, hogy nyugatos, elbocsájtották”. Ma már egyre kevesebben ismerik ezt a kifejezést, a nyugat-európai országokba menekülteket bélyegezték meg és üldözték ezen az alapon a kommunisták. „Ekkor költöztünk a Práter utca és Nap utca sarkán lévő házba, nagyanyám lakásába, aki nagyapa 1945. őszi halála után egyedül maradt a viszonylag tágas lakásban.”

Alsógödön barátjával, Mózsa Palival hatalmas gombfocicsatákat vívtak, s „ekkor kezdődött vallási életünk Nagy László atyánál. Pestre kerülve Pali barátom vitt be a Regnum Marianumba, ő ugyanis már regnumi gyerek volt”. Tizennégy éves korában, mélysötét történelmi időben. 1953-at írtak, s Árpád atya akkor kezdte el tanulmányait a Kandó Kálmán Szakiskolában. A Regnumban „vezető atyánk a legendás Tompa Nándor volt. Az ő nagy garnitúrájából, a Sirályok csapatából kerültek ki vezetőink: Knerler János, Horváth Gyurka, Hankó László és Hankó Sándor ikrek – éppen tegnapelőtt láttam Hankó Sanyit Farkasréten, a misén”.

Adódik a kérdés: atya, nem félt? „Vagány” hetykeséggel tekint föl: „Én is azt vallom, amit Balás Béla püspök mondott a Parma Fidei-díj átvételekor: eszünk ágában sem volt félni.”

Hittanórák magánlakásokon, ministrálás, kirándulás. „Ez volt a lényege az egésznek, a közös élet; ez ivódott belém, s vittem tovább ezt a magatartást akkor is, amikor megkezdtem papi pályafutásomat.”

Könnyűáramú szakon végezte középfokú tanulmányait. „A papi hivatás ekkor még szóba se jött” – nevet jóízűen. Közben a forradalmat már kamaszként élte át. „A Regnum tánciskolát szervezett a nagyfiúknak a Gerlóczy utcában.” (A polgári körökben városszerte ismert Mimi néni oktatta ott tánclépésekre a fiatalokat, és nevelte illemre őket.) „Az egyik táncóra estéjén – kedden – tört ki a forradalom. Vezetőnk, Hankó Sanyi akkor érkezett a Ligetből, s újságolta: ledöntötték Sztálin szobrát. Erre mindenki rohant a kabátjáért, irány a városba. A Bródy Sándor utca és a Kiskörút találkozásánál már égett egy autó, s akkor kezdődött a lövöldözés a rádiónál.”

Érettségi után, 1957-ben a Mérésügyi Hivatalban vállalt munkát. Az elektronikai laboratóriumban dolgozott két évig, közben érlelődött benne a pedagógiai érdeklődés. „A papságra még akkor sem gondoltam, mígnem egy este, amikor Tompa atyánál voltam beszélgetni, rákérdezett: – Fiam, nem gondoltál arra, hogy pap legyél? Nem, soha, válaszoltam. Na, gondolkodj rajta, folytatta az atya. Ez volt 1958. október 15-én.” Alberti Árpád – nyilván nem véletlenül – pontosan emlékezik erre a napra. Mint ahogyan arra is, a bölcs ember finom rezignációjával, hogy az esztergomi szemináriumból „rövidesen kitettek”. Mert a „nem, soha” válasz 1959-re hívássá változott. „Kirúgták az ábécét – persze, állami nyomásra, néz rám fiatalosan ragyogó szemével: Alberti Árpád, Balás Béla, Czike Imre. Minket regnumi kapcsolataink miatt, Imre titokban ciszterci szerzetes volt.” Ekkor folyt az 1962-es, második Regnum-per. Schwarz-Eggenhofer Artúr apostoli kormányzó sírva közölte velük: „Fiaim, itt az Állami Egyházügyi Hivatal levele: huszonnégy órán belül el kell hagynotok a szemináriumot. De folytassátok a tanulást, titokban vizsgáztok majd, s egyszer vissza fogtok kerülni.”

Balás Bélát Major Sándor atya „bújtatta” Lábatlanon, Árpád atyát Kabar Sándor énektanár révén Bognár Lajos tokod-altárói plébános fogadta be kisegítő kántornak.

1965-ben elérkezett a szentelés ideje. Ehhez fűződő élménye ma is megindítja érzelmeit. A zeneszerető – és zeneértő – fiatalember, aki ismerte már Kodály Magyar miséjét és más műveit, s vonzódott a magyar népzenéhez is (ezzel kapcsolatban könyvsorozatban adta közre értelmező tanulmányait és gyakorlati útmutatóját), élete nagy eseményére levélben meghívta Kodály Zoltánt, aki meleg hangú levélben válaszolt a papnövendéknek. „Görög nyelven idézett benne a Titusz-levélből, majd a zárómondatot magyarul írta (fejből idézi Árpád atya), s ez került rá az aranymisés emléklapomra: Életre szóló dynamist (görög betűkkel). És kitartást kívánva a szűk úton. Üdvözli: Kodály Zoltán.”

S következtek a helyezések: falusi káplánkodás után „legszebb éveimet töltöttem az esztergomi bazilikában, ahol Cséfalvay Palival és másokkal voltam karkáplán 1968 és 1970 között.” Majd Budapest következett, s 1972-től huszonhat éven át, 1998-ig a Szent István-bazilikában szolgált. Természetesen – természetesen? – mindvégig káplánként. Majd Rákospalota, a Magyarok Nagyasszonya-templom, végül a Szent Mihály-templom következett.

Életöröm, szinte csintalan frissesség. Balás Béla szerint Alberti Árpád Budapest egyik legérdekesebb papja – így nyilatkozott Szilágyi Ferenc Árpád atyáról készített portréfilmjében. Talán azért, mert olykor el tudott hagyni bizonyos formaságokat a szellemi és lelki mélyút (vagy magasút) kedvéért. Hogy milyen ez? Tompa Nándort idézi: egy nem keresztény ember így szólította meg a házban, ahol laktak: „Hallom, fiam, papnak mentél. Azt ajánlom útravalóul,

nagyon éld bele magad abba, amit majd cselekedned kell. Nagyon éld bele magad, különben favágás az egész.”

Árpád atya eltűnődik, fénylik egyénisége: „Ez a beleélés számomra adva volt, nem kellett keresnem, egyszerűen jött belőlem.”

Fotó: Fábián Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2016. május 22. lapszámában jelent meg (szerző: Elmer István).

Kapcsolódó fotógaléria