Életed üzenet – Ifjúsági találkozót tartottak a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

Hazai – 2019. október 2., szerda | 16:35

Szeptember 28-án immár 43. alkalommal rendezték meg a Szent Gellért-napot, amelyen a Szeged-Csanádi Egyházmegye területéről több száz fiatal vett részt. A találkozó helyszínéül idén is a szeged-alsóvárosi ferences templom és rendház szolgált. A nap mottóját Simon András egyik gondolata ihlette: „Életed üzenet”.

A regisztrációt követően a rendház udvarán flashmobhoz csatlakozhattak a fiatalok. A reggeli imádságot Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök vezette, aki gondolataival segített elmélyülni a nap témájában. A püspök kiemelte: Jézus a mennyei Atya üzenete számunkra, élete megláttatja velünk a Teremtő Atyát, hiszen Ő mondta: „Aki engem lát, látja az Atyát is.”

A nap meghívott előadója Gersei Csenge egyetemista, Instagram-blogger volt. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy minden ember élete üzenet felénk, a szavak – legyenek pozitívak vagy negatívak – hatással vannak életünkre. Arról is beszélt a fiatal előadó, hogy az imában és személyes életünk eseményeiben érthetjük meg Isten rólunk szóló tervét.

„Isten szeret és elfogad úgy, amilyen vagy, nem kell semmit tenned ezért. Ő ismer és szeret téged, s ha ezt megtapasztalod, az életed új irányt vehet” – bátorított Gersei Csenge.

Az előadás után a fiatalok csoportokban dolgozták fel a hallottakat és az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, az ebédet követően pedig csapatjátékok, szabadidős programok várták őket.

Ahogy minden évben, idén is szentmisével zárult a Szent Gellért-nap. A celebráns Ilyés Zsolt újkígyósi plébános volt.

Forrás: Szeged–Csanádi Egyházmegye

Fotó: Kiss Gergely

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria