Elhalasztják az Ökumenikus Diákfilmszemlét

Hazai – 2020. április 16., csütörtök | 10:56

Az Ökumenikus Diákfilmszemle szervezőbizottsága a koronavírus-járvány miatt jövő tanévre, 2021 májusára halasztja a kilencedik ökumenikus diákfilmszemlét.

Minthogy a filmszemle legfontosabb, központi része a döntő, ami az alkotók és a zsűri találkozása, olyan összejövetel, ami jelenleg nem engedélyezett – és szinte biztos, hogy a tervezett időpontban, május 23-án sem lesz engedélyezett, egy évvel későbbre halasztják az idén meghirdetett alkotói versenyt. Jövőre megengedik, hogy a mostani 12. osztályos középiskolások kivételesen szintén nevezhessenek – tájékoztatott a szemle főszervezője, Wettstein József piarista tanár.

A Katolikus Pedagógiai Intézet, az Evangélikus Pedagógiai Intézet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, valamint a budapesti Piarista Gimnázium eredetileg 2020. május 4-i beadási határidővel hirdette meg a kilencedik országos filmszemlét a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák diákjai számára. Az ökumenikus szervezőbizottság – összhangban a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal és az úrvacsora évével – így fogalmazta meg a filmszemle kiemelt témáját:

MINDENNAPI KENYERÜNK – Amikor a hétköznapi valóságokban, eseményekben TÖBB történik.

A kényszerű módosítás miatt 2021 májusában megrendezendő diákfilmszemlére a korábbi évekhez hasonlóan szabadon választott témájú filmeket is várnak. Tetszőleges lehet az alkotások műfaja is: dokumentumfilm, kisjátékfilm, etűd, animációs film stb.; a pályaművek időtartama nem haladhatja meg a 8 percet.

Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria