Az elhalt búzaszem termést hozott – Moson vértanú plébánosára emlékeztek

A kora őszi vasárnap délután népes csoport gyülekezett a halbturni főutca egyik háza előtt. Ez a burgenlandi falu két hitvalló papot is adott a 20. században Magyarországnak. Itt született 1887-ben Grősz József, 1891-ben pedig a mosoni plébános, Steurer József. Ezúttal a plébánosra emlékeztek, hívek, családtagok nagy számban, Burgenlandból és Mosonmagyaróvárról. A Győri Egyházmegye és a mosoni plébánia kezdeményezésére emléktáblát helyeztek el Steuer József szülőházán, ahol rokonai ma is élnek.

Az érkező magyar vendégeket, köztük Veres András győri megyéspüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, Németh Lászlót, a Győri Egyházmegye általános helynökét és Kapui Jenő mosoni esperes-plébánost Lorenz Steurer, a vértanú pap unokaöccse köszöntötte. A Kismartoni Egyházmegyét Pál László helyettes általános helynök, a magyar anyanyelvű kisebbség lelkigondozásáért felelős lelkipásztor képviselte. Az ünneplők között volt Steurer József három legközelebbi rokona, testvéreinek gyermekei, Maria, Johann és Lorenz, illetve az ő gyerekeik és unokáik.

Az 1891-ben született pap életébe sokszor beleszólt a történelem: megélte burgenlandi szülőfaluja 1922-ben történt elcsatolását, a második világháborút, a német lakosság kitelepítését Mosonból, valamint a kommunista egyházüldözést. Mindenkor megtalálta, kiharcolta a módját annak, hogy az üldözött, a megkülönböztetett, a hátrányos helyzetű, a szegény mellé álljon, legyen az hadiözvegy, árva, gettóba zárt zsidó, oroszok elől rejtőzködő nő, mezítlábas gyerek.

„Ha a templom előtti keresztre feszítenek fel, akkor sem hagyom el híveimet” – idézte a házkutatásokkal, kihallgatásokkal zaklatott lelkipásztort Veres András, megáldva a szülőház falán elhelyezett emléktáblát. „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” – idézte a Szentírást Németh László általános helynök, aki mosoni plébánosként – első ízben 1986-ban helyeztek el Steurer József tiszteletére emléktáblát a Nepomuki Szent János-templomban – fő kezdeményezője volt a vártanú előd emléke előtti tisztelgésnek.

Halbturnban két nyelven folyt a szertartás, elhangzott mind a magyar, mind az osztrák himnusz. Az emlékezőket a Steurer család vendégelte meg, alkalmat adva a beszélgetésre, találkozásra. Nem kis dolog ez a határ menti településeken, hogy nem csak munkakapcsolatok révén jön létre találkozás az emberek között. Az itt élők viszonyát ugyanis jelentősen maghatározza a gazdasági függés, a munkaadó-munkavállalói viszony.

A Steurer család tagjai szívesen válaszoltak kérdéseinkre. Lorenz és Johann gyerekkori látogatásaikról mesélt a mosoni plébánián, amikor a város a környék központja volt gazdasági és kulturális értelemben egyaránt. Lorenz elmondta, közvetlenül a háború utáni években még nem zárult le a határ, József haza tudott látogatni, és ők is eljutottak hozzá Mosonba. Egyre inkább érzékelhetővé vált a fenyegetés; a látogatás mind rá, mind a családra nézve veszélyessé vált, a testvérek féltették Józsefet, kérték, maradjon Ausztriában. Nem tette. Magyarországot tekintette hazájának.

Az emlékezés Mosonban, a Nepomuki Szent János-plébániatemplomban folytatódott. A szentmisére busz indult Halbturnból, nagy számban vettek részt a liturgián a burgenlandi településen élő hívek. Az ünneplőket – köztük a vendég lelkipásztorokat – Kapui Jenő esperes-plébános köszöntötte. A szentmise főcelebránsa, Veres András püspök bevezető beszédében kiemelte, olyan emberre emlékezünk ma, aki ezt a közösséget vére ontásáig szerette. „Megáldottunk egy emléktáblát és imádkozunk Steurer Józsefért. Emlékezésünk alkalom arra, hogy kiderüljön, elindulhat-e ebből a tiszteletből a mártír pap boldoggá avatása, szükséges-e, lehetséges-e elindítani ezt az eljárást.”

A szentbeszédet Németh László általános helynök két nyelven mondta el. Felidézve az előd életét arra mutatott rá, mit jelentett, hogy Steurer József rendíthetetlen szeretettel ragaszkodott lelkipásztori szolgálatához, és minek köszönhető, hogy pap pályatársa mintapapnak, plébániáját mintaplébániának nevezte. Gondja volt a szegényekre, az árvákra, a hadiözvegyekre, a szovjet katonák elől lányokat, asszonyokat bújtatott a plébánián, élelemmel látta el a királydombi gettóba zárt zsidó foglyokat, felkarolta a fiatalok hit-, sport- és kulturális életét. „Ha kellett, megtalálta az adományozót, de adott a sajátjából is. Ahol tudott, segített. Hűséges papja volt Istenek, híveiért élt. Nem nézték jó szemmel sem a nácik, sem a kommunisták, de kiharcolt mindent, amit az emberség diktált. Mindent odaadott, az életét is” – mutatta be Steurer József életpéldáját Németh László.

A mosoni hívek 1953-ban egyik napról a másikra veszítették el lelkipásztorukat. November 19-én az éj leple alatt hurcolták el, a helyiek suttogva adták tovább egymásnak a hírt. Hogy mi lett papjuk sorsa, arról évtizedeken át hallgatni kellett. A hívek azonban őrizték az emlékét, erről tanúskodik többek között a plébánia hitoktatója, Weiszné Sáling Éva által végzett emlékmentő kutatás, mely dokumentálja Steurer egész lelkipásztori tevékenységét. 

Fotó: Ress Marietta

Trauttwein Éva/Magyar Kurír