Elhunyt Jankovics Marcell – Várszegi Asztrik: Munkássága a felnőttben élő gyerekeknek szólt

Hazai – 2021. május 29., szombat | 20:05

Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész – közölte az MMA május 29-én, szombaton az MTI-vel.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotót szombat reggel érte a halál. Jankovics Marcellt az MMA saját halottjának tekinti.

Jankovics Marcell népszerűségét – a mindenki által ismert animációs filmjei mellett – közösségépítő, pozitív lelkiségének is köszönhette. Oldott előadói stílusa és magabiztos szakmai tudása miatt méltán lett közkedvelt, a magyar kultúra meghatározó személyisége – olvasható az MMA méltatásában.

Jankovics Marcell vizuális művész, közéleti ember, népmesekutató, reneszánsz műveltségű gondolkodó volt, akinek munkássága páratlanul sokszínű és szerteágazó. Életműve meghatározó része marad a magyar kultúrának – tartalmazza a közlemény.

*

2015-ben Jankovics Marcell kapta meg a Szent Márton-díjat, amelyet Várszegi Asztrik főapát adott át a Pannonhalmi Főapátságban. A nemzet művészére az emeritus főapátnak az ünnepségen elmondott laudációjával emlékezünk, melyet Várszegi Asztrik engedélyével az alábbiakban közreadunk. 

Ha Jankovics Marcell után kérdezünk, rövid összefoglalóként majdnem mindenütt ezt olvashatjuk: Jankovics Marcell (Budapest, 1941. október 21. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író, politikus. Közben kétszer is (1998-tól 2000-ig, majd 2010. augusztus 1. és 2011. október 15. között) a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke volt. Felesége Rubovszky Éva (házas: 1972–)

Hogy az emberhez közelebb jussunk, az évszámok, elismerések, munkaterületek mögé is kell néznünk.

Édesapja Jankovics Marcell (1906–1970) banktisztviselő, nagyapja id. Jankovics Marcell (1874–1949) író, politikus, ügyvéd volt. Édesapját 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és életfogytiglani kényszermunkára ítélték. 1956-ban kiszabadították, és a forradalom leverése után felügyelettel szabadlábon maradhatott. Családját 1951-ben kitelepítették, 1953-ban térhettek vissza.

A gyermek Marcell 1955-től a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégiumba járt, itt is érettségizett.

A Lékiratok (I–II.) önéletírásában élete első 19 évéről ad számot. Felvázolja családjának történetét, visszamenvén időben az egykori horvát, székely, örmény, lengyel ősökig. Feltárul előttünk az a gazdag szellemi és kulturális örökség, amely Jankovics Marcell útravalójául szolgált a nem éppen vidám fiatal éveiben.

Értékes családi öröksége, a gyermekkor szenvedése igazgyöngyként jelenik meg irodalmi formában. Ragyogó stílusban szépirodalmat alkotott, amely mélységesen megrázó, mert minden helyszíne és pillanata valódi.

Saját maga így összegez: „A Lékiratokban, amire sok időt kellett fordítanom, mert számomra megrázó élmény volt újraélnem a saját életemből a legrosszabb időszakot, még vannak szépirodalmi erények.”

1959–1960-ban segédmunkásként dolgozott, majd 1960-tól a Pannónia Filmvállalathoz (ma Pannóniafilm) került fázisrajzolónak. Innen a segédmunkás biztos helyéről indul változatos, alkotásban gazdag művészi munkája, jut el élete csúcspontjaira, szenvedi el mellőzéseit, vállalja az újrakezdéseket. Küzdelemmel teli, de töretlen pályája. „32 díjat nyertem, amiből egyet vehettem át személyesen” – nyilatkozta korábban. Örülök, hogy ezt a mai Szent Márton-díjat is személyesen veszi át.

Egy interjúban feltett kérdésre – Gazdag és szerteágazó a pályája, ugyanakkor elmélyült, tudományos, művészi és közéleti. Hogy fér meg egy személyiségben ennyi minden? – a következő választ adta:

„Az időbe és mondjuk, a kedvembe hogyan fér bele, mert ezek összefüggenek. Én olyan dolgokba nem nyúlok, amelyek távol esnek a tevékenységeimtől.

Olyan rajzfilmeket csináltam, amelyek a néphagyományokhoz kötődtek, a szimbolikus, hagyományos gondolkodásmód vezérli őket.

Könyveket írtam főleg, és ha ki is lógott egy-egy ebből a sorból, akkor is volt valami, ami összekötötte a többivel. A Tragédia alkotása nyomán jöttem rá, hogy nekem fontos a küzdelem. Az életem tele van küzdelemmel. A meséknek például a központi témája a küzdelem, a jó és a rossz közötti harc.

Hogy az időmbe hogyan fér bele mindez? Minimalizáltam az egyéb elfoglaltságaimat, időm túlnyomó többsége alkotómunkával telik.”

Jankovics Marcell változatos munkaterületeit, alkotásainak sorát, életművének szerteágazó gazdagságát a laudáció műfajában nem lehet elmondani. Vagy több órára lenne szükség. Ezért érdemes magát a kitüntetettet faggatni és válaszait meghallgatni.

„Valaki – mérvadó személyiség! – egyszer azt mondta rólam, hogy állandóan úton vagyok a népmesék és a csillagos ég között. Tanulmányaimban különböző témákat különbözőféleképpen járok körül, mégis mindig ugyanarra a végkövetkeztetésre jutok. Nevezetesen: újra és újra rádöbbenek, milyen óriási jelentősége volt elődeink életében a csillagos ég rendszeres megfigyelésének, a természeti és kozmikus Rend ösztöneinkbe vésett, majd tudatosított és vallásos élménnyé emelkedett tiszteletének.”

Egy 1995-ben írt tanulmányban így összegez: „Eddigi írásaim elméleti foglalata annak felismerése, mennyire fontos minden élőlény számára – nem csak az ember számára! –, hogy a világban rend legyen, s hogy ez a rend a teremtett világ minden szintjén hasonlóképpen nyilvánul meg, és hasonlóképpen visszhangzik ember és állat »lelkében«. A világ egységes és törvénye egy.”

Jankovics Marcell munkái az embernek, a gyerekeknek, a felnőttben élő gyerekeknek szólnak. Ihlet, gyönyörködtet, tudatosít, motivál, nevel.

Keresi és így keresteti az egységet, az egyet, a rendet. Alkotó tevékenységével nemcsak a Dunántúlt, de nem is csak Magyarországot, hanem az embert, az emberiséget éri el, és tesz vele jót.

Számomra egyik legkedvesebb gondolata: „Én a gyerekeket potenciális felnőtteknek tekintem, akiknek a felfogóképessége néha jobb, mint egy felnőtté, csak náluk a memória, a műveltség rekesze még üres. Ezért élet-halál kérdése, hogy milyen formanyelvet alkalmazunk.”

Szívből kívánom, hogy ezt a formanyelvet még sokáig művelje mindannyiunk örömére. Gratulálok a Szent Márton-díjhoz.

Forrás és fotó: MTI, Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria