Elhunyt Kapás László

Hazai – 2017. augusztus 23., szerda | 17:23

A Váci Egyházmegye és a rokonság fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy szeretett testvérünk, Kapás László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános augusztus 19-én, életének 89., papságának 66. évében, szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz.

„Jól van, derék és hű szolga,
a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád:
menj be urad örömébe.” (Mt 25,23)

Az elhunytért az engesztelő szentmiseáldozatot augusztus 25-én 16 órakor mutatják be a zebegényi templomban, majd a helyi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Kapás László 1928. október 29-én született Drégelypalánkon. Esztergomban szentelték pappá 1952. június 7-én. Káplánként szolgált Szentendrén 1952 és 1957 között, Cikolaszigeten 1957–1958-ban. Hitoktató volt Balassagyarmaton 1958 és 1960 között. Káplánként szolgált Nagykamaráson 1961-től 1963-ig, Esztergom-Belvárosban 1963 és 1965 között, majd plébánosként Letkésen 1965 és 1980 között, Zebegényben pedig 1980-tól nyugállományba vonulásáig,  2015-ig. Helyettes esperes volt 1982-től 1993-ig, tiszteletbeli kanonok 2013-tól.

Papi működését az elesettek felkarolása jellemezte. Fontosnak tartotta az ifjúság hitoktatását és elkötelezett keresztény nevelését. Támogatta és szívén viselte a cserkészet ügyét. Beszédeire mindig lelkiismeretesen készült, az egyszerűség mögött mégis sokszor megmutatkozott jártassága az irodalomban, történelemben és teológiában. Szeretett híveitől és szülőfalujától a közelmúltban búcsúzott el vasmiséjén.

Hűséges papi életét a Mennyei Atya jutalmazza az Atyai ház örömében!

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria