Szabó Sándor 1927. február 19-én született Etesen. 1951. június 17-én szentelték pappá Vácott. Káplánként szolgált Pécelen 1951–52-ben, Turán 1952–54-ben, Pestszentlőrincen 1954–57-ben, Soroksáron 1957–58-ban, az újpesti Magyarok Nagyasszonya-templomban 1958-ban, Újszászon 1958–59-ben, Bercelen 1959–62-ben, Tápiószelén 1962-ben. Plébános volt Bercelen 1962-tól 1983-ig, Ecseren pedig 1983-tól 2007-ig, nyugdíjazásáig.
Bensőséges istenkapcsolat sugárzott viselkedéséből, kedves, szelíd, mosolygós ember volt egész életében. Nagy szeretettel fordult paptestvéreihez és a hívekhez egyaránt. Legfőbb jellemzője a lelkipásztori gondosság volt. Buzgón felkarolta a hitoktatás ügyét, haláláig ápolta a kapcsolatot a plébániai hívőközösségekkel.
Szabadidejében szívesen kertészkedett, ez a türelmet és kitartó gondoskodást igénylő hobbi jól jellemezte lelkipásztori szolgálatát. Nemcsak jó pásztorként, hanem jó gazdaként is szolgált, törekedett a rábízott templomok karbantartására.
Fizikai gyengülésének folyamatát tudatosan élte meg: vidám, nyugodt, bensőleg szabad egyéniségének megfelelően alázattal és imádsággal Istennek szentelve magát fejezte be életének földi szakaszát. Utolsó éveit a Verőcén, a Katolikus Szeretetszolgálat Migazzi Otthonában töltötte.
Az elhunytért augusztus 19-én 10 órakor mutatnak be engesztelő szentmiseáldozatot az ecseri templomban, majd a helyi temetőben helyezik őt örök nyugalomra.
Forrás: Váci Egyházmegye
Fotó: Pixabay; Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria