Elindult a Veszprémi Főegyházmegye családtábora Győrben

Hazai – 2022. augusztus 2., kedd | 9:00

Az Apor Vilmos Iskolaközpont kollégiuma adott helyet immár többedik alkalommal a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája által létrehozott családtábornak. A július 27-én, mintegy 150 résztvevővel elkezdődött tábor a szervezők szándéka szerint megerősíti a családokat hitükben, az Egyház iránti elköteleződésben, közösségélményükben és az egység megélésében.

A célok között szerepelt II. János Pál pápa apostoli buzdítása, a Familiaris consortio sorainak életre váltása is: „Minden egyes család megtalálja és fölfedezi önmagában a hivatást, amelyet soha nem lehet elvenni tőle, s amely egyúttal méltóságát és kötelességét is meghatározza: család, »légy« azzá, ami »vagy«!”

A létszámnak a hely befogadóképessége adott keretet. A tábor vezetője Fodor János balatonfüredi plébános, a főegyházmegye családreferens papja, akit a tábor szervezésében és megvalósításában a családpasztorációs munkacsoport tagjai is segítenek.

A program nyitásaként szentmisét ünnepeltek együtt a résztvevők. Fodor János atya szentbeszédében arra a kalandra hívta a családokat, hogy építsék együtt Isten országát. „Szolgálja ez a tábor a feltöltődést, az egymásért élést, a közösen megélt boldog napok gyarapítását” – mondta.

A családokat már az érkezéskor csoportokba osztották, ezek a csoportok vettek részt a csapatjátékban is. Ízelítőül egy feladat, mely „A legkisebb hős” nevet kapta: a legkisebb gyermeket kézről kézre adva kellett beérni a célba, jelképesen Isten országába. Az este a közös társasjátékozásról, beszélgetésről szólt, aminek keretében a különböző helyekről érkezett családok is megismerkedhettek egymással. 

A második nap előadója Pécsi Rita volt. A neveléskutató a képernyő és az internet hatásairól beszélt, azt a kérdést járva körül, hogy fejleszt vagy rombol ezek használata. Beszélt a függőségek kialakulásáról, a képernyőhasználat és a fejlődő idegrendszer kapcsolatától, az életkorhoz illő használatról és a jó megoldásokról.

Délután a családok a dunaszigeti ökoparkba látogattak el, ahol megismerhették a Szigetköz élővilágát, eveztek, fürödtek. Este a közös mesemondás és diavetítés után a nagyobbak retrodiszkóban múlatták az időt.

A családtábor folytatódik.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria