Elismerés a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkénteseinek

Hazai – 2018. november 21., szerda | 11:28

Az önkéntes tevékenység elismeréseként november 17-én, a Szent Erzsébet-nap keretében adták át az okleveleket a szombathelyi Jézus Szíve-templomban az egyházmegye kötelékébe tartozó karitászönkénteseknek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász huszonhét éve, az év minden napján a hátrányos helyzetű nagycsaládosokért, nehéz sorsú gyermekekért, idősekért és betegekért dolgozik, a plébániai karitászcsoportokon keresztül szolgálja a rászorulókat. Szent Erzsébet napjához kapcsolódva a szervezet köszönetet mondott az önkénteseknek, a plébániai karitászcsoportokban dolgozóknak, akik naponta látogatják a betegeket a kórházakban, az időseket otthonaikban és ott vannak a bajba jutott emberek mellett a csapások idején: segítenek nemcsak a mentésben, de az újjáépítésben is.

Az okleveleket Székely János megyéspüspök, Majthényi László, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Pácsonyi Imre, a közgyűlés alelnöke adta át a lenti, a zalaegerszegi és a kőszegi karitászcsoportok önkénteseinek, valamint a segélyszervezetet támogató vállalkozónak, a Kreshnik Karavidaj pékség tulajdonosának, annak elismeréséül, hogy a celldömölki plébániai karitászon keresztül éveken át támogatta a nagycsaládosokat.

* * *

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden évben arra szólít fel bennünket, hogy ne csak ünnepeljük és csodáljuk benne a szolgáló szeretet példáját, hanem kövessük is útmutatását. A mindössze huszonnégy évet élt magyar királylány felismerte és radikálisan megvalósította az evangéliumi felebaráti szeretetparancsot. Példája azért tűnik ki a jótékonykodó szentek sorából, mert a saját történelmi korában az uralkodók között nem volt példa arra, ahogyan ő a rászorulókat minden téren segítette.


Az Egyház szolgáló szeretete sokféleképpen megnyilvánul a világban, de leginkább hivatalos segélyszervezetén, a Katolikus Karitászon keresztül valósul meg.

A Caritas Internationalis az egyik legnagyobb, világméretű segélyszervezet, 165 országban van hivatalos szervezete, és 200 országban segít évente mintegy 24 millió embernek. Ezt a nagy munkát 625 ezer önkéntese és 440 ezer munkatársa végzi. Ennek a világméretű karitatív szolgálatnak része hazánkban a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, amelynek közel 10 ezer önkéntese teszi a jót mintegy nyolcszáz településen.

Forrás és fotó: Vaskarika.hu/Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria