Elkezdődött a teremtés hete – Nagyszabású konferenciát rendeznek szombaton Budapesten

Hazai – 2017. szeptember 26., kedd | 16:29

A magyarországi keresztények idén szeptember 24. és október 1. között ünneplik a teremtés hetét – a kezdeményezéssel a teremtett világ védelmének és az emberi felelősségvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet már kilencedik éve.

Az idei teremtés hetének központi gondolata: „…úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta” (Jn 3,16). Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport gyülekezetek, egyházközségek számára készített segédanyagát szeptember 21-én mutatták be Budapesten.

A katolikus, református, evangélikus és metodista teológusok, ökológiai szakemberek által készített segédanyag lelki útravalót és gyakorlati tudnivalókat kínál minden napra.

– A szegények annak ellenére is egyre szegényebbek, hogy a világ teljes vagyona továbbra is növekszik, a 2000-ben mért szinthez képest mostanra megduplázódott a növekedés. Ez azonban szinte teljes egészében a gazdagokhoz vándorol.

– A második világháború óta a városok terjeszkedése fenntarthatatlan módon folyt. 2007 óta az emberiség több mint fele városokban él.

– A Föld véges erőforrásait a növekvő életszínvonal, a növekvő lélekszám és a főleg a városokban tapasztalható urbánus életszínvonal egyaránt megterheli. 2016-ban már augusztus 8-án elértük a túlfogyasztás napját, mert míg a népesség „csak” a négyszeresére, a termelés a hússzorosára nőtt száz év alatt.

– A klímaváltozás okaként felrótt globális üvegházhatású gázok kibocsátásáért is leginkább városaink felelnek: az emisszió 70 százaléka városokból ered.

Ilyen és ezekhez hasonló aggasztó folyamatok miatt választotta az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport a teremtés hete idei mottójául az „ökológiai megtérést”. Nem újabb megtérésről van szó: a katolikus teológiai kifejezésen csupán „a Krisztushoz való megtérésünk következményeinek levonását értjük a világhoz való viszonyunkra nézve” – erről Nobilis Márió katolikus teológus beszélt a sajtótájékoztatón.


A reformáció emlékévének témája összhangban van Luther Márton ötszáz éve közzétett gondolatainak egyikével is: „Amikor a mi Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondta: »Térjetek meg« – azt akarta, hogy a hívők élete mindenestül megtérés legyen.” Emellett hasonlóan gondolkodtak erről a II. vatikáni zsinat résztvevői is.

Az „ökológiai megtérés” kifejezést II. János Pál pápa használta először: „Kötelességünk ezért fenntartani és ösztönözni az »ökológiai megtérést«, mely az utóbbi évtizedekben érzékenyebbé tette az emberiséget arra a katasztrófára, amely felé haladni látszik.” Rámutat arra, hogy az ökológia is csak úgy lehet teljes értékű, ha nem marad meg „fizikai ökológiaként” az élőlények rendszereinek vizsgálatánál, hanem „humánökológiává” válik, mely által az emberiség arra neveli magát, hogy sokkal jobban közelítsen a Teremtő tervéhez a környezettel fenntartott viszonyában is.

Egyéni megtérésünk Isten irgalmának egyedüli közvetítőjéhez, Krisztushoz, és folyton újrakezdett közös erőfeszítéseink arra, hogy e megtérés nyomán Isten akaratának törvénye szerint megújítsuk a világot mindabban, ami ránk tartozik – ez a két követelmény Luther tanúságtétele szerint ugyanúgy egybefonódik, mint a II. vatikáni zsinat tanítása szerint. Az utóbbi, a világban folytatott küzdelem az előbbinek, a megtérésnek szükségszerű következménye.

A segédanyagot Szűcs Boglárka, a református Ökogyülekezeti Mozgalom koordinátora mutatta be. „A világ ökológiai és gazdasági válsága egyben etikai, erkölcsi válság is, ezért fontos, hogy az egyházak foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel” – mondta a környezetvédelmi szakember. „Ha egyszer úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta (Jn 3,16), akkor nekünk nincs többé semmilyen érvényes indokunk arra, hogy ne szeressük, hogy elutasítsuk a világot” – vélik a munkacsoport tagjai.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által 1855 gyülekezethez eljuttatott füzet a hét minden napjára tartalmaz egy-egy rövid meditációt, imádságot és elgondolkoztató adatokat környezetünk ökológiai folyamatairól. Ezekkel párhuzamosan az olvasó különböző, a témával kapcsolatos művészeti alkotásokat és a változást elősegítő jó gyakorlatokat is megismerhet.

A szervezők azzal a reménységgel tekintenek a teremtés hetére, hogy ezekben a napokban a gyülekezetek, egyházközösségek és intézmények a szervezett rendezvényeken együtt gondolkodnak keresztény felelősségünkről, az ökológiáról és arról, hogy az egyházaknak milyen szerepük és hangjuk legyen e tekintetben. Az adott gyülekezet, egyházközség és/vagy intézmény lehetőségei szabják meg azt a formát, amelyben a teremtés hetének helyi programjai a leghatékonyabban megvalósíthatók.

A segédanyag letölthető ITT.

További információk az Ökogyülekezeti Mozgalom honlapján és Facebook-oldalán találhatók.

A teremtés hetéhez kapcsolódva szeptember 30-án, szombaton nagyszabású teremtésvédelmi konferenciát rendez a 72 Tanítvány Mozgalom a természetről, a társadalomról, a közösségről és a felelősségről „Nem valami szabadon választható feladat!” címmel, Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának üzenete jegyében.

A program fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás és Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

A program Ferenc pápa teremtésvédelmi enciklikájának gondolatmenetét követi. A rendezvény során az etika, a teológia, a természettudományok, a műszaki tudományok, a társadalomtudományok és az esztétika szemszögéből zajlanak beszélgetések a fejlesztések fenntarthatósága, a társadalom állóképessége és az emberiség egészéért érzett felelősség jegyében.

A konferencia lehetőséget kíván teremteni a kapcsolatépítésre a társadalomtudományi, természettudományos és műszaki szakemberek, pedagógusok és lelkipásztorok között, hogy együtt tudjunk dolgozni.

Regisztráció: 72tanitvany.hu/konferencia

A konferenciát a Bálna Budapest Rendezvényközpontban  (Budapest, IX. kerület, Fővám tér 11–12.) rendezik meg szeptember 30-án 9-től 17 óráig.

A konferencia részletes programja ITT található.

Társszervezők: HÁLÓ Egyesület, Naphimnusz Egyesület, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT), Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG), ÉRME Üzleti Hálózat.

Forrás: Református.hu, 72 Tanítvány Mozgalom

Fotó: Református.hu, Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria