Első alkalommal rendez egyházmegyei közösségi napot a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye májusban

Hazai – 2020. február 12., szerda | 14:54

A „Hitben, közösségben és örömben” mottóval meghirdetett egyházmegyei családi, közösségi napot május 9-én tartják a nyíregyházi Continental Arenában. A rendezvény a MI NAPUNK nevet kapta, központi témája idén az Eucharisztia lesz. A szervezők Felföldi László általános helynök és Törő András püspöki titkár vezetésével munkaértekezletet tartottak február 4-én Nyíregyházán.

A Budapesten rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) évében hagyományteremtő szándékkal elindított, minden generációt megszólító nagyszabású rendezvény lehetőséget teremt az Eucharisztia mélyebb megélésére a családokban és a közösségekben, valamint betekintést enged majd az egyházmegyei fenntartású intézmények életébe is.

A nyíregyházi Continental Arena nagyszínpadán többek között Fábry Kornél, a NEK főtitkára, továbbá Csókay András agysebész és Dánielfy Gergely énekes, előadóművész személyes tanúságtételét hallhatják az érdeklődők, a gyermekeket pedig Nyéky Kálmán atya, majd hagyományőrző játékok és a Kolompos zenekar előadása várja. A rendezvény idején a résztvevők végigkövethetik a kenyér útját a búzakalásztól egészen a kemencéig, kipróbálva a hagyományos kenyérsütés egyes mozzanatait. Emellett megáldják az otthon elkészített kenyereket, melyek terítékre, valamint zsűri elé is kerülnek.

Az egyházmegyei közösségi napon Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét, majd papok és hívek, kicsik és nagyok, idősek és fiatalok a rendezvényközpontból Nyíregyháza főterén keresztül ünnepélyes menetben kísérik vissza az Oltáriszentséget a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházba. A templom előtti téren a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának közös éneklésével mutatják meg az ünneplők a világnak, hogy hitben, közösségben és örömben minden forrásunk Jézus Krisztusból fakad, az Eucharisztia keresztény életünk és küldetésünk forrása és csúcspontja.

A programok látogatása mindenki számára ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.

A rendezvényt megelőző hónapokban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye és az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet (ELI) weboldala, valamint Facebook-oldalaik folyamatosan frissülő, naprakész információkkal szolgálnak az érdeklődőknek.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria