Első alkalommal szerveztek találkozót keresztény vállalkozóknak a Váci Egyházmegyében

Hazai – 2018. november 20., kedd | 16:46

A Váci Egyházmegye Keresztény Vállalkozóinak I. Találkozóját a váci püspöki palota dísztermében november 13-án rendezte meg az ÉrMe Üzleti Hálózat. A rendezvény házigazdája Beer Miklós váci megyéspüspök volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozó fő célkitűzése az volt, hogy a részt vevő keresztény vállalkozók felvegyék egymással a személyes kapcsolatot, közösen gondolkodjanak keresztény lelkülettel, az előadások pedig képet és iránymutatást adjanak a vállalkozások „nem csak profitorientált” céljairól.

A program előtalálkozóval vette kezdetét, melynek során a megjelentek szabadon ismerkedhettek, beszélgethettek. Ekkor lehetett megvásárolni Beer Miklós Most már látom című új könyvét, amelyet a megyéspüspök a helyszínen dedikált.

A kötött program Aquinói Szent Tamás „Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére…” kezdetű imájának közös elmondásával kezdődött, majd Beer Miklós köszöntötte a résztvevőket, és előadást tartott a vállalkozók felelősségéről és a közjó szolgálatáról. Beszélt a keresztény fogalom eredetéről, értelméről, illetve a keresztény ember krisztusi feladatáról. XVI. Benedek pápa üzenetén keresztül világított rá arra, hogyan kell egy keresztény embernek tevékenykednie: „Legyen tiszta és világos hite, tartson élő kapcsolatot az Úristennel az imádkozás által, és alkosson egy közösséget a többi Krisztus-követővel.”

Pál apostol a Korintusiaknak írt első levelében megfogalmazott, „az egyház Krisztus teste” gondolat nyomán beszél az egymáshoz tartozásról, egymás kiegészítéséről. „Mindenkire úgy van szüksége az Egyháznak, amilyen, amire tehetséget, talentumot kapott. Gondoljunk arra: tehetségünk, sikerünk az Úristen ajándéka, és egymásnak is ajándékai vagyunk. Ezért Isten előtti felelősségünk, hogy talentumainkat becsületesen, tisztességesen és másokat segítve használjuk és kamatoztassuk” – buzdított a megyéspüspök.

Ezt követően Szente Balázs, az ÉrMe Üzleti Hálózat alelnöke, kommunikációs szakember, a Váci Egyházmegye akolitusa beszélt a hálózat céljáról: „Az ÉrMe célja hálót szőni olyan emberek és szervezetek közé, akik az üzleti életben a keresztény magyarság alapértékeinek megtartásával vesznek részt, s akik számára természetes, hogy az üzleti életben való eredményesség célja nem önmagában a siker, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetükben élő rászorulókkal való szolidaritás anyagi alapjainak és az esélyegyenlőségnek a megteremtése.”

Ezután a gyakorlatban is használható útmutatásokat adott a motiváció és a vezetői tevékenység kapcsán. A Maslow-piramis alapján mutatta be az emberi szükségletek hierarchiáját. Kiemelte: Maslow követői még egy szinttel kiegészítették a piramist, ez pedig az öntranszcendencia. Ez az önmeghaladás képességét jelenti, melynek köszönhetően az ember felülmúlja önmaga és saját ügyét, és egy nagyobb ügyet kezd el szolgálni. Az előadó ebben látja a megoldást, mivel e szükségleten keresztül jut el a keresztény ember az Isten országának szolgálatához.

Ezután az ÉrMe másik alelnöke, Hadi Péter, egy részvénytársaság vezérigazgatója, a Váci Egyházmegye akolitusjelöltje tartott előadást, egyben tanúságtételt. Beszélt saját életútjáról, annak mérföldköveiről és dilemmáiról. „Lehet-e valaki egyszerre keresztény és üzletember?” – tette fel a kérdést, amelyet előadása végén meg is válaszolt: „Igen, lehet, a Szentlélek segítségével és az ÉrMe közösség támogatásával és sok imával, hogy mindig a jó úton járjon.”

Az üzlet több mint profit című előadás keretében Tóth József, az ÉrMe Üzleti Hálózat elnöke, vállalkozó, közgazdász a szervezet közjóért indított „vállalkozásait”, projektjeit mutatta be, hangsúlyozva, hogy mindenre lehet megoldást és utat találni. Kitért a 21. század sajátos gazdasági, technológiai és keresztény alapelveket is érintő égető kérdéseire, felhívva a jelenlévők figyelmét, hogy az Egyház társadalmi tanítása választ ad arra, merre, milyen cél felé induljon egy vállalkozó.

Később Valaczka János Pál, a gödi Piarista Szakképző Központ főigazgatója, piarista szerzetes pap, teológus tartott előadást Piarista 2.0 – szakiskolát és „többet” építünk, éljük meg és alakítsuk együtt, Önökkel, a gazdaság tapasztalt szereplőivel címmel. Feladataik bemutatása után a kapcsolati tőke fontosságát hangsúlyozta.

Lepsényi Mária közgazdász, nyugdíjas adószakértő Mit ad a császár, és mit fizetünk mi? címmel az adózás fontosságáról, a közjóról és az új adójogszabályokról beszélt.

A nap utolsó előadójaként Fogarasi Norbert pénzintézeti vezető A szolgáló vezető – Hogyan lehet keresztény módon több ezer fős multicéget vezetni? című előadásában beszélt életútjáról és a keresztény értékrend megtartásáról az üzleti életben. Elmondta, hogy az Emmanuel karizmatikus katolikus közösség tagja, amelynek köszönhetően ki tud tartani értékrendje mellett.

A találkozó közös hálaadó szentmisével ért véget. Beer Miklós szentbeszédében a missziós küldetésre hívta fel a résztvevők figyelmét. „Mindenkinek megvan a maga feladata, és azzal kell képviselnie az evangéliumot, úgy, hogy feddhetetlen legyen. Az ember hibázik, de törekednünk kell minden cselekedetünkkel Krisztus követésére. Ne felejtsük el, hogy mi az Úristen munkatársai vagyunk.”

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Bölönyi Gabriella

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria