Embertől emberig – Időseket és családokat támogatott a veszélyhelyzetben a Katolikus Karitász

Hazai – 2020. június 26., péntek | 9:56

A Katolikus Karitász a veszélyhelyzet idején is folytatta széles körű tevékenységét, annak elmúltával pedig részletes beszámolót tett közzé. A szervezet munkáját segítette, hogy a Karitatív Tanácson belül összefogás alakult ki az országban működő hat legnagyobb segélyszervezet között.

Az összefogás révén a védőeszközök és az adományok elosztása összehangoltan zajlott, így váratlan feladatokat is el tudtak látni. A Karitász szociális intézményei, egyházmegyei központjai, plébániai csoportjai, a hátrányos helyzetű településeken megvalósított hosszú távú programjai és segélyprogramjai megváltozott módszerekkel, fokozott egészségügyi védelem mellett működtek tovább. A Katolikus Karitász hálózatában 16 egyházmegyei karitászközpontban, 18 szociális intézményben, közel 800 településen valósult meg koronavírus-helyzettel kapcsolatos tevékenység. A járvány idején a megszokott éves működéshez képest jóval intenzívebb volt a feladatellátás.

A karitász munkatársai és önkéntesei az alábbi területeken dolgoztak:

• intézmények, szociális programok működtetése megváltozott munkarend szerint
• személyes ügyelet
• egyéni esetkezelés
• online és telefonos konzultáció
• krízistámogatás
• adományszállítás

A szervezet kiemelt figyelmet fordított a járvány miatt nehéz szociális helyzetbe került családok támogatására és az idősek egészségének védelmére. Az időseket, fogyatékkal élőket ellátó szociális intézményeket védekezési eszközökkel, fertőtlenítőszerekkel segítették.

Megváltozott az önkéntes segítő tevékenység jellege is, a veszélyhelyzetben elsősorban a 18–60 év közötti segítőkre hárult több feladat. Családokat és időseket kerestek fel, hogy támogassák őket a mindennapi teendőkben: vásárlás, gyógyszerkiváltás és postai ügyintézés. Az idősebb önkéntesek otthonukból telefonos kapcsolattartással segítették a lakásukban maradó magányos időseket, napi lelki segítségnyújtást végeztek és sokan vállalkoztak védőmaszk varrására is.

A Zöldellő kertek program keretében közel ötezer családnak adományoztak vetőmagot és több esetben palántákat, a hosszú távú önellátás érdekében.

A vészhelyzet idején közel 30 ezer családról gondoskodott a segélyszervezet. Naponta több száz család számára osztottak meleg ételt, emellett digitális eszközökkel több mint száz gyermek tanulását segítették. Az ország több pontján gyógyászati segédeszközöket és kórházi betegágyat adtak ki idősek és betegek otthoni ápolására.

A nagyböjti élelmiszergyűjtés és saját forrásból történő élelmiszer-beszerzés eredményeként összesen közel 100 tonna élelmiszert adományoztak az elmúlt időszakban a nehéz helyzetbe került családoknak.

36 bentlakásos szociális és egészségügyi intézményt támogattak fertőtlenítőszerekkel, maszkokkal, gumikesztyűkkel és immunerősítőkkel.

Összesen megközelítőleg 7000 liter felületfertőtlenítő és alkoholos kézfertőtlenítő, 500 darab arcvédőpajzs, 80 darab érintésmentes lázmérő, 200 ezer darab szájmaszk, 100 ezet pár gumikesztyű, 8000 doboz Béres Csepp, valamint 2000 doboz vitamin és immunerősítő készítmény került támogatásként rászoruló családokhoz, idősekhez és szociális intézményekbe. Emellett a határon túli hátrányos helyzetű magyarok támogatását is folytatta a szervezet 200 csomag élelmiszer, 6000 szájmaszk, 5000 pár gumikesztyű és fertőtlenítőszerek adományozásával.

A járvány miatt kialakult helyzetben továbbra is fontos szerepe van az adományoknak, amelyekből főként élelmiszerekkel és higiéniai cikkekkel támogatják továbbra is az intézményeikben, programjaikban ellátott családokat és az időseket. A karitász szeretetszolgálati és szociális tevékenységét a honlapjukon keresztül online adományozással lehet segíteni. Emellett a veszélyhelyzeti közös adományvonal felfüggesztése után újraindult a 1356-os adományvonal, így hívásonként 500 forinttal lehet segíteni a szervezet munkáját.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria