Emléket állítottak Komjátiban Vanyó Lászlónak

Hazai – 2018. április 17., kedd | 14:54

A tizenöt évvel ezelőtt elhunyt Vanyó László áldozópapnak, egyetemi tanárnak, képzőművésznek állítottak emléket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komjátiban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem egykori professzorának mellszobrát Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg április 14-én.

Bukovenszki Zoltán plébános a Szent István Televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: nem nagyon ismerik Vanyó László személyét, ez abból adódhat, hogy a tudományt művelte, nem szeretett rivaldafényben lenni. Bukovenszki Zoltán reményének adott hangot, hogy a szobor miatt is többen megismerik Vanyó László munkásságát.

A szoboravatást megelőzően Ternyák Csaba egri érsek ünnepi szentmisét mutatott be a komjáti templom udvarán. A főpásztor szentbeszédében személyes élményein keresztül méltatta Vanyó László személyét és munkásságát.

Elmondta: amikor harmadéves kispap volt, Győrből a Központi Szemináriumba kerülve tanáraként tisztelhette Vanyó Lászlót, aki az egyházi írókról, az ősegyházról tanított; szenvedélyesen szerette az ősegyházat, s rávilágított arra, hogyan élhető meg az evangélium az elődök példája nyomán.

A helyi közösségi házban tárlatot rendeztek be Vanyó László személyéhez kapcsolódó dokumentumokból, tárgyakból, alkotásokból – a kiállítást április 28-áig tekinthetik meg az érdeklődők.

Forrás és fotó: Egri Főregyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria