Erdei emlékhelyek újultak meg a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2017. október 11., szerda | 15:41

Október 8-án a sasréti Mária-szobor megáldásával ért véget a Mecsekerdő Zrt. által megvalósított projekt, amelynek köszönhetően huszonhét keresztény vonatkozású emlékhely újult meg az erdőgazdálkodási társaság kezelésében lévő területeken.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A fejlesztés keretében fa- és kőkeresztek, források, valamint emlékművek kerültek méltó állapotba, felújították az egykori települések templomainak helyét jelző haranglábakat is.

Az október 8-i záróünnepség helyszíne a Somogy megyei Almamellék melletti Sasrét-puszta volt, ahol az 1950-es években megsemmisült Mária-szobrot építették újra. A szobor szervesen kapcsolódik a hely történetéhez, Bázler Ernő egykori főerdész örökségéhez, és ilyen módon a zselici erdőgazdálkodáshoz.

A Vanyúr István szigetvári szobrászművész által készített új alkotás – mely Szűz Mária lourdes-i jelenését ábrázolja – carrarai márványból készült, a Massabielle-barlangot pedig terméskőből falazott fülke szimbolizálja. A ma vendégházként működő vadászkastély főbejáratától nem messze, egy cserjék által körülvett területen helyezték el.

A szobrot Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg, miután köszönetét fejezte ki a fejlesztésben közreműködőknek, és emlékeztetett rá, hogy a természetet járva a Teremtőhöz is közelebb kerülhetünk. A Pécsi Egyházmegye főpásztora nem csupán a Mária-szoborra kért áldást, hanem mindazokra, akik létrehozták és megőrizték az erdei emlékhelyeket, akiknek a felújítás köszönhető, és azokra is, akik a jövőben ezeket az emlékhelyeket felkeresik és megállnak előttük egy pillanatra. Az emlékhelyek mindig az adott közösség számára fontos, múltbeli események tanúi, de jelenlétük lehetőséget biztosít a jövő felé fordulásra.

A záróeseményen Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a közjóléti fejlesztések szerves részét képezik a társaság munkájának. Ezeknek a tevékenységeknek a középpontjában pedig az ember áll, így a megvalósuló fejlesztések is emberre szabottak: míg a turistautak, kerékpárutak a test karbantartását, az erdei iskolák szellemisége a környezettudatos gondolkodás kialakulását és fejlődését, az erdő mélyén rejlő emlékhelyek a lélek megnyugvását is szolgálják.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Mecsekerdő Zrt.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria