Erdő Péter advent első vasárnapján: Krisztus, az igazi világosság képes elűzni ezt a homályt

Hazai – 2020. november 29., vasárnap | 16:42

November 29-én, advent első vasárnapján délelőtt 11 órakor Erdő Péter bíboros, prímás Budapesten, a Szent István-bazilika Szűz Mária-kápolnájában mutatott be szentmisét. A koronavírus-járvány miatt hívek nélkül tartott misét a Duna TV élőben közvetítette.

A bíboros bevezető szavai a szentmisén:

Advent első vasárnapja van. Új egyházi évet kezdünk. Máskor is homályos és borongós ennek az őszvégi, télbe hajló bűnbánati időszaknak a kezdete. De az idén különösen is nagy a homály. Sokan nem látják még ennek a járványos időnek a végét. Nemcsak az egészségünket, a teherbíró képességünket, az anyagi helyzetünket, de a hangulatunkat és az emberi kapcsolatainkat is megterheli valami, aminek most éppen a Covid-járvány lehet a neve, de aminek a mélyén egész emberi mivoltunk, kiszolgáltatatott, sebzett életünk valósága áll. Mintha valami lepel hullt volna a dolgokra, egész világunkra. A Biblia ennek a foghatatlan rossznak az okát a bűnben jelöli meg. Ebből a sötétségből világítanak szikraként az ószövetségi próféták jövendölései. Ezt a homályt képes elűzni Krisztus, aki az igazi világosság. Az ő születésének ünnepére készülünk. Ezért gyújtunk meg hétről hétre egyre több gyertyát az adventi koszorúkon is.

Erdő Péter bíboros homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban kedves testvérek!

1. „Elrejtetted előlünk arcodat, és kiszolgáltattál minket bűneink hatalmának” (Iz 64,6). Így hallottuk ezt a mai szentmise ószövetségi olvasmányában. Mintha rólunk szólna ez a mondat. Mintha az adventi várakozás idején, mikor azokra a hosszú évezredekre emlékezünk, amikor tudva vagy tudattalanul várta az emberiség a Megváltót, a mi saját korunk képét látnánk.

2. Sokan beszélnek ma arról, hogy kereszténység utáni időkben élünk. De hogy mit is jelent ez a gyakorlatban, abba ritkán borzadunk bele.

Nem régiben olvastam az interneten egy alapos és jószándékú tanulmányt. A szerző kimutatja, hogy az idős generáció, a nyugdíjasok nemzedéke mennyibe kerül a társadalomnak, és mennyi hasznot termel forintban kifejezve. Igaz, hogy például az orvosi és gyógyszeres ellátásukra fordítandó összeg nagyobb, de sokan még nyugdíj mellet hivatalosan dolgoznak is, sokan ingyenes, önkéntes munkát végeznek az élet különböző területein, ha ebben a járványos időszakban talán kevésbé is, de általában ők vigyáznak a gyerekekre, sőt a saját családjukon belül nagy szerepük van a többi idős és beteg házi gondozásában is. Sorolhatnák még a példákat. Az eredmény világos. Ennek a nemzedéknek is sokkal több az anyagi haszna, mint a ráfordítás, amit igényel. A válasz frappáns. A válasz meggyőző. De mi az a kérdés, amire válaszol? Mi lenne akkor, ha az eredmény az volna, hogy többe kerül az idősek eltartása, mint amennyi a haszon belőlük? Akkor mit kellene csinálni? Kinek a hasznához viszonyítjuk az egész kérdést? Ki az alany és ki a tárgy?

3. De ne azt higgyük, hogy ilyen ordas gondolatok csak idősekkel kapcsolatban merülnek fel. Németországban olvastam egy cikket, ahol a közgazdász szerző azt fejtegeti, hogy a gazdaságnak hasznosabb, ha a fiatal nemzedék olyan országokban nevelkedik fel, ahol a költségek alacsonyak és aztán beáll dolgozni a magas költségekkel működő, úgynevezett fejlett társadalmakba. Milyen költségek optimalizálásáról van itt szó és kihez képest, mihez képest keressük a legjobb megoldást?

Nem volt idegen ez a mentalitás a kereszténység előtti korokban sem. A római jog szövegei tanúsítják, hogy volt, aki az idős vagy beteg alkalmazottját, szolgáját, rabszolgáját egyszerűen kitette az utcára, mondván, hogy neki hasznot már nem hoz, terhet ne jelentsen. És rendelkezni kellett arról, hogy aki egy ilyen kitett, szerencsétlen embert mégis magához vesz, az utána nem válik az embernek a tulajdonosává. Hát ilyen volt a világ a kereszténység előtt és ilyen vonások kezdenek kirajzolódni annak a világnak az arcán, amely magát – szinte büszkén – kereszténység utáninak nevezi.

4. Nem hiába beszél Ferenc pápa legújabb enciklikájában újra arról, hogy senki embert nem szabad hulladéknak tekinteni. Senkit nem szabad kidobni mint haszontalant vagy lejárt szavatosságú árucikket. Hanem másképpen kell nézni az embert! Fel kell fedeznünk minden egyes ember örök méltóságát, mert a kinyilatkoztató Isten – ahogyan a Teremtés könyvében olvassuk (Ter 1,2627) – saját képére és hasonlatosságára alkotta az embert. Miben hasonlítunk mi a Mindenhatóra? Magának Krisztusnak a tanítása szerint abban, hogy értelmes lényként szabadon dönthetünk és halhatatlan lelkünk van, vagyis örök életre kaptunk hivatást. De Jézus ezt a hasonlóságot gazdagabban is kifejezi, amikor azt mondja, hogy törekedjünk olyan tökéletesek lenni, mint a Mennyei Atya és példát is felhoz erre: ahogyan Isten felkelti napját jókra és rosszakra egyaránt, úgy mi is az ajándékozó szeretetben kövessük őt.

5. Minden minket körülvevő homály ellenére is biztosak vagyunk abban, hogy Krisztus világossága nem olyan, mint egy szikra, amely feltűnik a történelem egén, de aztán újra elhamvad és elfoglalja a helyét a sötétség. Mert a prófétai ígéret is így szól: „akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad”. Krisztus a világ világossága. Róla írja János evangéliuma, hogy „a világosság a világba jött, de a sötétség nem fogta fel… akik azonban befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten fiai legyenek”.

Krisztus hozta meg az örömöt. Ő adja most is a reményt, ő mutatja meg és végül is ő érvényesíti majd nagy és nyilvánvaló módon az ember méltóságát.

A vele való találkozásra készülünk az idei adventben. Ámen.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria