Erdő Péter: A karantén ideje alatt sokat tanultak az egyházi élet szereplői

Hazai – 2020. május 14., csütörtök | 13:22

Jóváhagyta a Vatikán, hogy a tervezettnél egy évvel később, 2021. szeptember 5. és 12. között rendezzék meg Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a közrádió reggeli műsorában beszélt arról, hogy milyen új feladatok várnak most szervezőkre.

Az előkészületekkel kapcsolatban néhány hete rendkívül elismerően nyilatkozott Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke, aki azt mondta, hogy ilyen érdeklődést még nem tapasztalt a katolikus világesemény kapcsán, mint a budapesti esetében. Erdő Péter szerint ennek a kulcsa az lehet, hogy „mi Jézus Krisztust állítjuk a középpontba”.

A kongresszus fókuszában az Eucharisztia áll. A hívek szerte az országban és a világban vallási, lelki és kulturális programokkal készülhetnek a találkozóra. Bár számos esemény elmaradt a járvány miatt, Erdő Péter megemlítette a missziós keresztet, amely szintén karanténban volt egy ideig, de előtte már bejárta az egész Kárpát-medencét, hogy a kongresszusra invitálja az embereket. A világrendezvény szimbóluma rövidesen folytatja a kényszerűségből megszakított útját.

A világjárvány kitörése előtt több mint nyolcvan országból várták a szervezők az előadókat és a zarándokokat. A bíboros szerint valószínűleg a távolabbi helyekről érkezők nem tudtak volna az utazási nehézségek miatt eljönni az eredeti időpontban. Úgy vélte, lélektani hatása is jelentős ennek a betegségnek: „Sokan óvatosabbak lettek, sokan azt mondják, hogy még azért a nagy tömegrendezvényeket olyan hamar ne kezdjük újra. Tehát sokkal biztonságosabbnak látszik a jövő évi dátum.”

Erdő Péter elmondta, hogy az új időpont ismeretében felajánlják az előadóknak a szereplést; akik nem tudják vállalni, azok helyett kell felkérni másokat.

A főpásztor kitért arra is, hogy a karantén ideje alatt sokat tanultak az egyházi élet szereplői. Sokkal intenzívebb lett az egyes plébániák működése is a világhálón, a közösségi médiában. Úgy fogalmazott: „Eddig is megvolt a NEK Titkárságnak a Facebook-, YouTube- és egyéb jelenléte, de most ezt még inkább fokozhatjuk, és a világkongresszus esetében is erősíteni kell.” Erdő Péter szerint ha ismét összegyűlhetnek a hívek a szentmisékre, akkor egyéb tartalmakat – bibliaórát, katekézist stb. – helyezhetnek el internetes felületeiken, ezzel is erősítve a helyi közösségeket.

A mai napra Ferenc pápa kérésére imanapot hirdetett a koronavírus-járvány megszűnéséért és az emberiségért a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa. Az esztergom-budapesti érsek ennek kapcsán elmondta: „Azért könyörgünk, hogy múljon el a járvány, könyörgünk azokért, akik küzdenek a járvány ellen – az orvosokért, az ápolókért, a kutatókért és mindenki másért, aki a társadalomban ezért dolgozik –, a betegekért, az elhunytakért, és azért, hogy minél előbb gazdagodva és egészségesebben kerüljön ki az emberiség is ebből a nehéz időszakból.”

Forrás: NEK

Fotó: Vörös Szabolcs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria