Erőnk Forrása – Húszéves a Debrecen Televízió hitéleti magazinműsora

Hazai – 2020. január 16., csütörtök | 10:42

Húsz éve az ökumené jegyében hívták életre a Debrecen Televízió heti magazinműsorát, amely a felekezetek életének, hitvallásának, missziójának bemutatásán keresztül hirdeti Isten végtelen szeretetét, a keresztény–zsidó kultúrkört és az örök értékeket.

A Médiacentrum Debrecen, a történelmi egyházak és a zsidó hitközség debreceni vezetői közösen adtak hálát az Erőnk Forrása című, országosan is egyedülálló vallási magazinműsorért január 14-én, a debreceni Görögkatolikus Metropolitai Hivatal aulájában levő kihelyezett stúdióban.

Az ünnepi műsor felvétele a közönség jelenlétében történt; a műsor rendszeres nézői nemcsak a stúdió állandó vendégeivel találkozhattak, hanem a műsort készítő stábbal is: Vojtkó Ferenc főszerkesztővel, operatőrökkel, a rendezővel, feliratozó és hangosító munkatársakkal.

A közel egy órás beszélgetés során a főszerkesztő vendégei voltak: Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Fekete Károly református püspök, Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Bereczki Lajos baptista lelkész, rektorhelyettes, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke.

Az ünnepi műsor 2020. január 16-án, csütörtök este 6 órakor kerül adásba.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria