Érseki szentmisében adtak hálát a százéves egri Andrássy-iskoláért

Hazai – 2021. október 5., kedd | 11:16

Százéves az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium. A kerek évfordulót a Páduai Szent Antal- (minorita) templomban hálaadó szentmisével, majd a Hotel Egerben megrendezett gálaműsorral ünnepelték október 4-én. A szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be.

Rozmán Éva, az egri oktatási intézmény igazgatója a szentmise előtt mondott köszöntőjében úgy fogalmazott, közösen kell hálát adni az elmúlt száz évért, a kapott kegyelmekért.

Ternyák Csaba szentbeszédében az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra utalva kiemelte: az Eucharisztiában mindig hálát adunk, most a Szmrecsányi Lajos érsek alapította iskoláért mondunk köszönetet. Az intézmény hosszú ideje neveli, szolgálja azokat a fiatalokat, akiket szüleik rábíznak.

A múlt nemcsak kötelez, hanem egyúttal a jövőt is kijelöli.

Óriás Nándorról, az első igazgatóról utóda, Angyal János fogalmazta meg a következőket: „Legnagyobb teljesítménye az egészséges közszellem, amit az iskolában a tanárok és diákok körében terjesztett.” Tulajdonképpen ma is ez a feladata az Andrássynak – mutatott rá a főpásztor.

Az egri érsek kitért arra is, hogy ferences templomban vannak Szent Ferenc ünnepén, akit az életszentség óriásának nevezett XVI. Benedek pápa. Ő a mai fiatalok számára is példa lehet, a maga lázadásával, ahogyan egy gazdag kereskedő fiaként a Szentírást követve szétosztotta javait, és a szegényeknek szentelte életét. Az ő személye nem azt üzeni, hogy a gazdagság rossz és a szegénység jó, hanem azt mutatja meg, hogy összetartozunk, és közösen jó célokat kell szolgálnunk.

Csak a többi emberrel együtt lehet a boldogságot megtalálni, ha tudatosan válunk hasznossá, egymást szolgálva. Az evangéliumban az irgalmas szamaritánus története tárul elénk. Ebben a tanításban Jézus megfordítja a látásmódunkat.

Nem az a fontos, hogy nekem ki a felebarátom, hanem az, hogy én kinek vagyok a felebarátja, hol tudok segíteni. Ki kell lépni önmagunkból, és a másik embert kell középpontba állítani

– fejtette ki a főpásztor.

A szentmise után az andrássys diákok élőképen jelenítették meg az intézmény címerét, majd az iskola százfős kórusa énekelt a Dobó téren.

A diákok vezetésével az intézmény zászlaját követve a résztvevők a Hotel Eger konferenciatermébe vonultak, ahol gálaműsort tekinthettek meg, amelyen az iskola alkotóközösségei mutatták meg tehetségüket.

Az eseményen Rozmán Éva igazgató a jeles elődök munkáját méltatta, s felidézte az intézmény történetének fontos pillanatait. Kiemelte, hogy 2011-ben, a 90. évforduló után keresték fel Habis László polgármesterrel együtt Ternyák Csaba egri érseket, s kezdeményezték, hogy az intézmény újra a főegyházmegye fenntartásába kerülhessen, ami a következő évben meg is történt.

Czibere Zsolt iskolalelkész beszédében úgy fogalmazott: az Andrássy az „értetek és sokakért” iskolája, a közösség iskolája.

Az ünnepségen köszöntötték a kiemelkedő teljesítményt elérő diákokat és tanárokat, átadták „Az év tanára” és „Az év diákja” díjakat, valamint az Óriás Nándor-emlékérmet.

Forrás: Bérczessy András/ Egri Főegyházmegye

Fotó: Szent István Televízió/ Federics Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria