A veszprémi érsekkel együtt ünnepelték a 300. Szent György-napi búcsút Vaszaron

Hazai – 2021. április 27., kedd | 10:29

Jelentős évfordulót ünnepel a vaszari plébánia: írásos bizonyíték szerint háromszáz évvel ezelőtt, 1721. április 24-én, Szent György napján tartották Vaszaron az első búcsút.

„…a folyó 1721. esztendőben egy általános vizsgálat eredményeként, melyet a vallás ügyében folytattak, kitudódott, hogy templomunk Szent György vitéz és vértanú tiszteletére lett felépítve, akinek tiszteletére ebben az évben ugyanezen az ünnepen megültük az egyház felszentelésének napját” – jegyezte fel a keresztelési anyakönyvbe Domby Mihály akkori plébános.

2021. április 24-én délelőtt 10 órakor Udvardy György veszprémi érsek ünnepi szentmisét mutatott be a vaszari templomban Dióssy Iván plébánossal együtt. A főpásztor homíliájában a küzdeni tudást és a bátorságot emelte ki – mint olyan erényt, amely Szent Györgyöt jellemezte, és amely számunkra is példa lehet.

A szentmisét követően Udvardy György érsek megáldotta a plébánia melletti Szent Rita Közösségi Házat, amely 2020-ban, a Magyar Falu Program támogatásával újulhatott meg.

Az áldást követően köszöntőt mondott Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője.

A jeles évfordulóra megjelent egy kiadvány is, amelyet Mezei Zsolt, a vaszari egyházközségi képviselő-testület világi elnöke, a község polgármestere állított össze.

A kötet a vaszari templom történetét és Szent György kultuszát tárja az olvasók elé, továbbá imádságok és énekek is szerepelnek benne.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria