Érték és közösség – Diplomaosztó ünnepséget tartottak a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán

Hazai – 2021. július 14., szerda | 16:24

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán július 3-án vehették át ünnepélyes keretek között okleveleiket a végzős hallgatók. Idén ősztől tíz új szakirányú továbbképzési szakkal bővül a főiskola portfóliója, illetve az intézmény neve is változik: szeptember 2-ától Veszprémi Érseki Főiskola lesz.

Udvardy György érsek ünnepi beszédében elmondta, nagyszerű dolog a végzős növendékekkel örömükben osztozni. Hozzátette: az akadémiai év zárása mind a fenntartót, mind az intézményvezetőt gondolkodásra ösztönzi, hogy milyen jövőt szánnak a főiskolának. Ebben a közös gondolkodásban a frissen diplomázottaknak és az intézmény oktatóinak is nagy szerepük van.

A jövő tervezésében segítséget és iránymutatást adhat az egyházi felsőoktatás jelentőségéről és fontosságáról 2017 decemberében kiadott Veritatis gaudium kezdetű apostoli konstitúció, amely öt jelentős gondolatot emel ki: felhívja a figyelmet a párbeszéd teológiájára, a befogadás teológiájára, továbbá a interdiszciplinaritás, a hálózati gondolkodás és a transzdiszciplinaritás fontosságára.

Navracsics Judit, a Pannon Egyetem dékánja köszöntőjében elmondta: olyan szakemberekre van most szükség, akik hitükhöz hűen, tudásukat maximálisan felhasználva teljesítenek az élet bármelyik területén.

Navracsics Tibor kormánybiztos ünnepi beszédében arról szólt, hogy diplomásnak lenni felelősség, minden tekintetben. Rámutatott: Veszprémben a kereszténység előbb volt otthon, mint a magyarság, ezért kereszténynek lenni Veszprémben nem választott életforma, hanem a veszprémiség egyik lényegét adja.

Hegedűs Barbara Szilvia alpolgármester hangsúlyozta: Veszprém büszke a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára. Az itt oktatók a kereszténység ősi bölcsességének modern mesterei. A rendszerváltás után egy olyan intézményt hívtak életre, amely méltó évszázados hagyományaihoz, tudományos, keresztény gyökereihez, Veszprém meghatározó szellemi központjává vált.

Sebestyén József rektor kiemelte: az alma mater érték és közösség. Nagyon büszke arra, hogy a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolát vezetheti, amely lehet, hogy kicsi intézménynek számít, viszont láttatni engedi eszmei és nevelésfilozófiai alapjait. Céljuk, hogy a főiskola meghatározóvá váljon a térségben. Küldetésüknek tartják az Egyház missziós tevékenységében való tevőleges részvételt.

Idén ősztől tíz új szakirányú továbbképzési szakkal bővül a főiskola portfóliója, amelyek közül hét szak saját fejlesztésű. A rektor bejelentette, hogy a szakok és szakterületek bővülésével az intézmény neve is változik: szeptember 2-ától Veszprémi Érseki Főiskola lesz.

Az ünnepségen Birher Nándor Máté egyetemi tanár és Király László matematika–fizika szakos középiskolai tanár díszoklevelet vehettek át munkájuk elismeréseként.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria