Ez a gyönyörű műsor hozzájárul, hogy a karácsony szép legyen – Erdő Péter látássérültekkel ünnepelt

Hazai – 2022. december 17., szombat | 17:12

Ünnepi műsort adtak december 15-án délután a Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplomban a Vakok Batthyány Strattmann László Intézményének gondozottai. A nézők soraiban – ahogy az elmúlt években minden alkalommal – ott volt Erdő Péter bíboros, prímás is.

December 15-én folytatódott a több éves karácsonyi hagyomány: a Vakok Batthyány Strattmann László Intézményének gondozottai ünnepi műsort adtak a Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplomban. Az esemény vendége volt Erdő Péter bíboros is.

Az előadás ezúttal rendhagyó volt, az intézmény lakói a megszokott betlehemes helyett adventi áhítattal készültek: a versek mellett 18 zenés darab került a repertoárba, köztük Mária-énekek.

A 12 fellépő felkészítője Csont Tamásné volt, az intézmény történelem-ének szakos tanára, aki mintegy huszonöt éve vesz részt a karácsonyi műsorok betanításában. „A műsorban részt vevő fiataloknak sok munkájuk van a versek és az énekek gyakorlásában, ám a zene számukra gyógyszer, terápia, a fellépés és a bemutatkozás pedig nagy öröm, hiszen egyébként sok időt töltenek az intézmény falai között… Óriási öröm a számukra, ha megdicsérik, megtapsolják őket” – mondta a tanárnő.

Erdő Péter bíboros a műsor végeztével köszönetet mondott az előadóknak és háláját fejezte ki a kedves fogadtatásért is, Jánosa Domokos plébános köszöntő szavaira reagálva. A főpásztor úgy fogalmazott: a gyönyörű műsor, a szép versek, a szívhez szóló énekek, a szereplőknek és az őket felkészítőknek köszönhetően hozzájárultak ahhoz, hogy a karácsonyunk nagyon szép legyen.

Az előadás után a főpásztor a gyengénlátókért és segítőikért mutatott be szentmisét – ami ugyancsak sok éves hagyomány a Szent Anna-plébániatemplomban.

A szentmise végén elhangzott a látássérültek imája is: „Jézus Szíve, Márián keresztül neked ajánlom a napomnak minden megpróbáltatását, különösen látássérülésemet, és mindazokat a problémákat, melyeket egyedül te ismersz, Jézusom…”

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria