Ezüstmisét is ünnepeltek a Nagyboldogasszony-búcsún Celldömölkön

Hazai – 2020. augusztus 18., kedd | 12:53

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Celldömölkön az esti szentmise nemcsak az 1Úton Zarándoknap zárása, hanem egyben Kirner Zoltán egykori celldömölki plébános ezüstmiséje is volt.

Idén Szűz Mária mennybevételének ünnepén szervezték az 1Úton zarándoknapot, amelyen a világ testi-lelki gyógyulásáért imádkoztak a résztvevők. A Szombathelyi Egyházmegyében is több szakaszon lehetett zarándokolni, a célállomások között volt Celldömölk is.

A zarándokcsoportok útját esőzések nehezítették, de így is sokan és sokfelől érkeztek a kegytemplomba az esti szentmisére, amelynek főcelebránsa Kirner Zoltán egykori celldömölki plébános volt.

Szentbeszédében köszönetet mondott Istennek a meghívásáért. Kiemelte, mennyire fontos volt számára a jó családi példa és szülőfalujának ministránsközössége.

Akkor lesz az életem boldog, ha mások életét teszem boldoggá – mondta hivatásának eredetéről Kirner Zoltán. Felidézte a Szombathelyi Egyházmegyében töltött éveket, kiemelve Celldömölköt; majd beszélt a szalézi közösségben megélt hit tapasztalatairól.

Egy célba ért életet ünneplünk ma: Mária hazaért, célba ért – hangsúlyozta a szentmise szónoka, és arra biztatta a megjelenteket, hogy vigyék el az evangélium örömhírét, mert a világnak szüksége van rá.

Legyen erőnk és bátorságunk beszélni arról, mi hogyan gyógyultunk meg, hogyan működött az Isten kegyelme a mi életünkben – zárta szentbeszédét a jubiláns, aki a szentmise végén ezüstmisés áldásban részesítette a híveket.

Kirner Zoltán atya szentbeszédét meghallgathatják ITT.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria