Fáradhatatlanul adni és szeretni – 25 éves a székesfehérvári Prohászka Karitászcsoport

Hazai – 2018. október 20., szombat | 19:55

A fehérvári Prohászka-emléktemplomban működő karitászcsoport életében az idei esztendő kiemelt jelentőségű, mivel negyed évszázaddal ezelőtt kezdhették el újra az egyházközség önkéntesei hivatalosan is karitatív szolgálatukat.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az alapítás évfordulóját október 19-én jótékonysági esttel ünnepelték a templomban, Szünderné Havasi Erzsébet különleges, mély belső világot tükröző festményeinek kiállításával és a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola Gimnázium és Művészeti Iskola kórusainak nagy sikerű koncertjével.

Tóth Tamás plébános ünnepi köszöntésével kezdődött az esemény, amelyen sok-sok érdeklődő vett részt. A plébános megemlékezett az alapítókról és munkájukról, amely egy negyed évszad szeretetszolgálati tevékenységét alapozta meg. Megköszönte a karitászcsoportnak azokat a hétköznapokat, amelyeken fáradtságot és fásultságot nem ismerve, valóban a legelesettebbeket támogatják, teljes önzetlenséggel, elfogadással és szeretettel.

Szabó Imréné nyitotta meg Szünderné Havasi Erzsébet festőművész kiállítását, aki néhány képének bevételét, a Prohászka Karitászcsoport jótékonysági céljaira ajánlotta. Az esten fellépett Dőry Magdolna és Tőke Zsófia előadóművész.

Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök-elnöke köszöntötte a jubileumát ünneplő karitászcsoport tagjait. Elmondta, az Egyház alapvető küldetése az elesettek támogatása. A kezdetekkor az apostolok diakónusokat szenteltek fel erre a szolgálatra, hogy a közösségben támogassák a rászorulókat, gondoskodjanak a betegekről, magányosokról. Ma ezt a feladatot a Katolikus Egyházban a Karitász vállalja fel. Az egyházközségben karitászcsoportokat hozott létre, olyan tagokat gyűjtve, akik önként, a szeretet jegyében vállalják ezt a szolgálatot. Így volt ez a Prohászka Karitászcsoportnál is.

A főpásztor visszatekintve az önkéntesek munkájára elmondta, a karitászcsoport szerves része a Prohászka egyházközség életének, fontos számunkra a közösségépítés. A szentmisékben minden alkalommal imádkoznak azért, hogy ez a templom otthonná váljon minden betérő számára. Sokszor vállalják a közösségi programok háttérmunkáját. De épp ilyen fontossággal bír a személyes segítségnyújtásuk is: a 25 év alatt nagyon sok embernek, családnak tudtak segítséget nyújtani. A beteglátogatáson túl, a nyaralási és tanévkezdési támogatás a nehezebb élethelyzetben levő családoknak, az élelmiszercsomagok juttatása az idős nyugdíjasoknak, valamint a hajléktalanok segítése, akikkel máskor is rendszeres kapcsolatban vannak, heti szolgálatukká vált. Az országos segélyakciókban is mindig részt vesznek, számos feladatot ellátnak, hogy segíthessenek másoknak a hétköznapokban. „Mert számukra ez a segítés örömforrás, és nem csak akkor, amikor látják az arcokon a mosolyt. Mert tudják, jót tenni mindig jó érzés.” Végül a püspök azt kívánta a Prohászka karitászcsoport jelenlegi és leendő tagjainak, hogy a jövőben is ezzel a szeretettel teli lelkülettel szolgálják Krisztust a legkisebbekben, építsék Isten országát környezetükben, és szolgálják a világ és önmaguk megszentelődését.

A fehérvári karitászcsoportot Mészáros Attila alpolgármester is köszöntötte. Személyes hangú beszédében saját tapasztalatait is megosztotta az ünneplőkkel. A város közössége nevében megköszönte az elmúlt 25 évet az alapítóknak és mindazoknak, akik folytatták a segítő szolgálatot. Bernáth Károlyné csoportvezetőnek köszönete jeleként virágcsokrot adott át, valamint Cser-Palkovics András polgármester oklevelét, amelyben elismerését fejezte ki az önkéntesek szociális-karitatív tevékenységéért.

Bár a Prohászka karitászcsoport tagjainak többsége az évek során kicserélődött, vannak még köztük, akik alapító tagként kezdték meg szolgálatukat. A jubileumi ünnepségen őket is köszöntötték. Ajándékot kaptak Kovács Istvánné és Kolmann Miklósné alapító tagok, valamint Ruff Ferenc és Balogh Máté alapítók.

A jubiláns karitásztagok köszöntése után, az ünnepség végén Spányi Antal püspök az évforduló emlékére minden karitásztagnak egy-egy személyes ajándékot nyújtott át.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Simon Erika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria