Faültetés és imaséta – Gazdag programsorozattal készül a teremtés hetére a Pécsi Egyházmegye

Hazai – 2020. szeptember 25., péntek | 9:44

A teremtés hetében többek között faültetésre, imasétára, teremtésvédelmi előadásra és katekézisre is várják a Pécsi Egyházmegye híveit. A szeptember 27. és október 4. között megrendezendő programsorozatba a pécsi állatkert is bekapcsolódik.

Ferenc pápa a teremtésvédelmi enciklika kiadásának ötödik évfordulójára meghirdetett Laudato si’-év során arra hív bennünket, hogy hallgassuk meg közös otthonunknak, a Földnek és a szegényeknek a kiáltását, s erre imádsággal és konkrét cselekedetekkel válaszoljunk. A Pécsi Egyházmegye a teremtés hetében programsorozatot szervez. A résztvevőktől kérik az aktuális járványügyi előírások betartását.

Szeptember 26-án, szombaton zarándoknapot tartanak Bátán a teremtett világért és a szenvedőkért. 12 órától imaórák és közös imádság lesz, 15 órakor szentmise. A zarándoknapot az egyházmegye honlapján élőben lehet követni.

Szeptember 27-én, vasárnap a pécs-kertvárosi Szent II. János Pál-kápolnában 10 órakor teremtésvédelmi katekézist tartanak a 10.30-kor kezdődő szentmise előtt.

Szeptember 29-én, kedden a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (Pécs, Hunyadi János u. 11.) udvarán 16 órakor fákat ültetnek, 17 és 18 óra között Teológia a Teológus Kávézóban címmel a teremtésvédelem teológiájáról lesz beszélgetés. A főiskola teremtésvédelmi alkotói pályázatának kiállítása szeptember 28-tól tekinthető meg.

Október 1-jén, csütörtökön 9 órakor a pasztorális iroda udvarán (Pécs, Hunyadi János u. 4.) fát ültetnek.

Október 3-án, szombaton turisztikai vezetéseket tartanak teremtésvédelmi témában: a püspöki palota kertjét 11 órakor lehet meglátogatni, Természeti motívumok címmel 15 órakor kezdődik múzeumpedagógiai foglalkozás. (Mindkettő előzetes regisztrációhoz kötött, a latogatas@pecs.egyhazmegye.hu e-mail-címen lehet jelentkezni.)

Október 4-én, vasárnap 13.30-tól 15.30-ig öt kilométeres imasétát tartanak a Mecsekben. A résztvevők a pécsi Kálvária-domb mellől (Hunyadi János u. 12.) indulnak. Jelentkezni a pasztoralis.iroda@pecs.egyhazmegye.hu e-mail-címen lehet.

Szintén október 4-én, vasárnap, Assisi Szent Ferenc ünnepén a ferences templomban 16 órakor szentségimádás, 16.30-kor katekézis, 17 órakor szentmise lesz.

Az egész hét folyamán 8–16 óra között megtekinthető a Katolikus Karitász élelmiszermentéséről szóló kiállítás az egyházmegyei karitászközpontban (Pécs, Janus Pannonius u. 4.) Érdeklődni a +36/30/936-8095 számon lehet.

*

A pécsi állatkert önálló programokkal csatlakozik a teremtés hetéhez:

Szeptember 26-án, szombaton a TúráZoo Napon a belépővel 2 órás program vehető igénybe a veszélyeztetett állatfajok témában.

Szeptember 28-tól október 2-ig naponta kétszer állatkerti vezetések, foglalkozások várják az iskolás csoportokat 45 percben (csoportos belépővel lehet rá jelentkezni 20–25 fő részére).

Október 3-án, az állatok világnapján a pécsi állatkert önálló egész napos programot tart.

*

A Pécsi Egyházmegye hat napon keresztül online cikksorozatot is megjelentet a Teremtő bizonytalanság ökumenikus kiadvány alapján, emellett az egyházmegye digitális felületein szeptemberben heti rendszerességgel a Szentatya teremtésvédelmi üzenete alapján lelki ráhangolódással segítik a készületet a teremtés hetére.

Biztatják a helyi közösségeket, plébániákat, intézményeket, hogy őszi programjaik tervezésébe illesszék be a teremtés hete megünneplését is! A kezdeményezés igazi célja a helyi közösségi cselekvések, akciók bátorítása.

Imádkozzunk ebben az időszakban is közösen, és vállaljuk, hogy felelősségteljesen, gondosan vigyázunk szeretett környezetünkre és embertársainkra.

Imádság termetett világunkért

Szerető Istenünk, Teremtője égnek és földnek és mindennek, ami benne van! Képedre teremtettél bennünket, és minden teremtményedet gondjainkra bíztad. Napsütéssel, vízzel és termékeny földekkel áldottál meg minket, hogy mindenki táplálékhoz juthasson.

Nyisd meg értelmünket és érintsd meg szívünket, hogy teremtésed ajándékát befogadjuk. Segítsd tudatosítanunk magunkban, hogy közös otthonunk nem csupán a mi tulajdonunk, hanem minden teremtményé és az elkövetkező generációké, és felelősek vagyunk megóvásáért. Lehessünk mindenkinek segítségére a szükséges ételhez és erőforrásokhoz való hozzáférésben.

Legyél közel mindazokhoz, akik szükséget szenvednek ezekben az embert próbáló időkben, különösen a legszegényebbekhez és azokhoz, akik leginkább magukra maradtak.

Félelmeinket és az elszigeteltség érzését alakítsd át reménnyé és testvéri szeretetté, hogy megtapasztalhassuk szívünk valódi megtérését. Segíts, hogy a globális járvány következményeinek kezelésében megtaláljuk a kreatív szolidaritás megoldásait. Adj bátorságot, hogy merjük vállalni azokat a változtatásokat, amik a közjó érdekében szükségesek.

Soha ilyen kézzelfoghatóan nem tapasztalhattuk meg azt, hogy sorsunk mennyire összefügg és milyen nagy mértékben egymásra vagyunk utalva. Engedd meghallanunk a Földnek és szegényeinek segélykiáltását, és segíts gyakorlati választ adni rá. A jelen szenvedései a vajúdás kínjai legyenek egy testvéribb és fenntarthatóbb világ megszületésénél.

Máriának, a Keresztények Segítségének oltalmazó tekintetétől kísérve imádkozunk mindezért Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Cathopic

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria