Fejlesztik a Szent Imre- és a Szent Margit-gimnáziumot Újbudán

Hazai – 2018. január 17., szerda | 11:42

Több mint kétmilliárd forintból fejlesztik, bővítik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, valamint a Szent Margit Gimnázium tornatermeit, sportcsarnokait – jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője január 16-án Budapesten, sajtótájékoztatón.

A honvédelmi miniszter felidézte, hogy már a hadtörténelem nagy alakja, Clausewitz, aki a „napóleoni háborúk időszakában edződött”, is felismerte, hogy egy hadsereg igazi erejét szellemisége, hite adja. A miniszter szerint ugyanígy az emberi közösségnek is elsősorban hite jelenti az erőt.

A jelenlegi világban, amikor más civilizációk veszélyeztetik az európai, keresztény civilizációt, az itt élők életét, akkor kiemelten fontos a keresztény, katolikus templomok építése, intézmények fejlesztése – vélekedett a miniszter, aki szerint: az európai emberek a keresztény hitnek köszönhetik létezésüket és fennmaradásukat is.

A Szentimrevárosban lévő, két, komoly történelmi hagyományokkal rendelkező iskola megújulásáról azt mondta: az összesen több mint kétmilliárd forintos forrást az intézmények tornatermeinek megújítására, sportcsarnokaik fejlesztésére, bővítésére fordítják.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy napjainkban Magyarország és Európa térségére is olyan nyomás nehezedik, amelyre az igazi választ csak az igazi értékek, a keresztény felekezetek, egyházak tudják megadni. Az államtitkár szerint a migrációs nyomás és Brüsszel „egyértelműen kereszténységellenes” politikájára a szükséges választ az jelenti, hogy Magyarországon a kormány politikájában kiemelt figyelmet kap a kereszténység hitbéli és közszolgálati tevékenységének, köztük az egyházak köznevelési feladatainak támogatása.

Az Emmi államtitkára elmondta: csak a XI. kerületben mostanáig 2,5 milliárd forintot fordítottak egyházi – többségében római katolikus, kisebb részben református és más kisebb keresztény – közösségek támogatására. Ezek közül példaként emelte ki, hogy 15 millió forintból újulhatott meg a Szent Margit Gimnázium díszterme; a ciszterci Szent Imre-templom megújulását 310 millió forinttal, a Szent Adalbert-plébániát és közösséget 144 millió forinttal támogatták; míg a gazdagréti templom teljes befejezésére legutóbb 800 millió forintot fordítottak. Soltész Miklós hozzátette: ezen felül most a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium fejlesztésére 1,2 milliárd, a Szent Margit Gimnázium fejlesztésére pedig 1 milliárd forintot biztosítanak.

A két intézmény fejlesztéseiről szóló újbudai sajtótájékoztatón Szkaliczki Csaba Örs, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia plébánosa és Vízhányó Zsolt, a Szent Margit Gimnázium igazgatója is részt vettek.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria