Felújított templomokat áldottak meg Zalában

Hazai – 2018. október 11., csütörtök | 16:13

Szeptember 30-án Márfi Gyula veszprémi érsek megáldotta a Zala megyei Sárhida megújult templomát, valamint a szomszédos település, Bak templomának új ólomüveg ablakait.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Márfi Gyula érsek szeptember utolsó vasárnapján délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be Sárhidán Kovács Tamás plébánossal, valamint Furján Gellért zalaegerszeg-csácsbozsoki plébánossal együtt. A szertartás keretében a főpásztor megáldotta a felújított Szent Őrangyalok-templomot.

A felújítás munkálatait Sziráki István, az egyházközség világi elnöke ismertette. A sárhidaiak évszázadokon át a nyolc kilométerre lévő Csatárra jártak szentmisére, mígnem 120 évvel ezelőtt saját templom építésébe fogtak. A képviselő-testület három éve döntött az átfogó felújításról. A munkálatokra szánt 18 millió forintot adományokból és pályázatból sikerült előteremteni. Sziráki István köszönetet mondott Márfi Gyulának az ügy pártfogásáért, a kivitelezőknek az igényes munkáért és a sárhidai embereknek az adakozásért.

A főpásztor ugyanaznap délután a szomszédos Bak községben megáldotta a Paolai Szent Ferenc-templom hat új ólomüveg ablakát. A helyi hívek kezdeményezésére, példás összefogásuk és adakozásuk nyomán Soós Csilla felvidéki magyar ólomüvegművész tervezte meg és készítette el a Szent Családot, Szűz Mária Szent Szívét, Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Józsefet és Árpád-házi Szent Margitot ábrázoló új díszablakokat.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria