Felújították Baktalórántháza-Flóratanya harmincéves kápolnáját

Hazai – 2021. február 2., kedd | 12:39

Januárban sokak összefogásával újították fel a Baktalórántháza külterületén található Flóratanya Boldog Gizella tiszteletére szentelt kápolnájának belső terét.

A kápolnát 1990-ben kezdték el építeni, akkor a terület közigazgatásilag még Kántorjánosihoz tartozott. A kápolnaépítést Szabó Sándor kántorjánosi plébános kezdeményezte, a terveket Csaba László Ybl-díjas építész készítette. 1991. május 7-én Seregély István egri érsek szentelte fel a kápolnát Boldog Gizella tiszteletére.

A felújítási munkálatok anyagi költségeit a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Hanusi Sándor vállalkozó-kivitelező, Nagy Lajos, Baktalórántháza polgármestere, valamint az egyházközség hívei is támogatták. Minden egyes család hozzájárult a költségekhez, majd részt vettek a festés utáni takarítási munkálatokban is.

Az idén harmincéves kápolna turisztikai szempontból is említésre méltó, hiszen a Móricz Zsigmond Túraútvonal mentén helyezkedik el, így a helyi hívek bíznak abban, hogy a kápolna is egy állomása lesz majd ennek az emléktúrának.

Ha a járványhelyzet megengedi, idén jubileumi búcsút ünnepelnek, amire az itt lakók szeretettel várják majd a Flóratanyáról elszármazottakat és azokat, akik fiatalként vagy gyermekként kétkezi munkájukkal kivették részüket a templomépítésből.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria