Felzárkóztatási program Hodászon – Szocska Ábel püspök megáldotta a felújított épületeket

Hazai – 2021. augusztus 4., szerda | 15:42

Hátrányos helyzetű családok mindennapjait segíti a hodászi önkormányzat komplex telepprogramja, melynek július 29-én tartották a projektzáró rendezvényét. Ez alkalomból Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg a felújított épületeket.

Az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló projekt célja az volt, hogy kiemeljék a hodászi lakosokat a szegregált élethelyzetekből, így egyfelől képzéseket tartottak, amelyek a részvevők számára a munka világában való elhelyezkedést segítik, másrészt építkeztek és felújítottak. Szociális bérlakásokat, valamint közösségi teret és a hátrányos helyzetű családok számára mosási, tisztálkodási lehetőségét kínáló épületeket alakítottak ki. A Csillagház a közösségi rendezvényeknek ad otthont, a Csillagpontban védőnői szolgálat működik majd, és itt tudják igénybe venni a rászoruló családok a mosakodási, mosási, ruhaszárítási vagy épp a főzési lehetőségeket is; a higiénés szereket és a rezsiköltséget az önkormányzat fizeti.

A projektzáró ünnepségen, a település önkormányzata és a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület közös rendezvényén jelen volt Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Likvácsik Zsolt, a település polgármestere, valamint Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, aki az átadóünnepségen megáldotta a felújított épületeket, a Csillagházat és Csillagpontot.

Szocska Ábel köszöntőjében arról beszélt, hogy mi a szerepe az Egyháznak a felzárkóztatásban. Ferenc pápa 2019. június 13-án, a szegények világnapján megfogalmazott szavait idézte: „Minden szegény emberben, akivel találkoztok, azt keressétek, amire valójában szüksége van; ne álljatok meg csak az anyagi szükségleteik kielégítésénél, hanem fedezzétek fel a szívükbe rejtett jóságot, amihez az kell, hogy figyelemmel legyetek kultúrájukra és kifejezésmódjukra. Így valódi testvéri párbeszéd alakulhat ki. A lényeges kérdések megoldásához nem sok beszédre, hanem csak egy szerető pillantásra és egy kinyújtott kézre van szükség. […] Néha egészen kevés elegendő ahhoz, hogy visszaadjuk a reményt.”

A projektzáró eseményen a helyi fiatalok műsorát tekinthették meg a meghívottak. Az ünnepség után Sztojka Attila főigazgató és Likvácsik Zsolt polgármester közös terepszemlére indult Hodászon Szocska Ábel püspök vezetésével. Ellátogattak a cigány egyházközséghez, a templomba és a Hagyományok Házába, ahol a főigazgató képet kapott az egyházmegye cigánypasztorációs munkájáról, melyet követendő mintaként, példaértékű szolgálatként értékelt.

A Hodász külterületén működő Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon megtekintésekor az egyházmegye szociális munkájába pillanthatott be Sztojka Attila főigazgató.

Szöveg: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Gémes Péter, Pusztai Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria