Ferenc pápához csatlakozva békeimára hív a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom

Hazai – 2019. június 4., kedd | 16:07

2019 februárjában Ferenc pápa és Ahmed et-Tajjeb kairói főimám az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban aláírták „Az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében” című dokumentumot. A nyilatkozatban június 8-án, szombaton arra hívnak minden jószándékú embert, hogy 13 órakor álljon meg egy percre, hajtson fejet, és imádkozzon a békéért.

„Az al-Azhar [szunnita központ] és a Katolikus Egyház azt kéri, hogy a dokumentumot használják elmélkedésre, keressék a saját válaszaikat a benne található gondolatokra minden iskolában, az egyetemeken, az oktatási és képzési intézményekben, hogy hozzásegítsen olyan új nemzedékek felneveléséhez, amelyek a jót és a békét viszik másoknak, és mindenütt védelmezik az elnyomottak és a legutolsók jogát, és testvéreink közül a legkisebbek jogait is.” (A dokumentum teljes terjedelmében olvasható honlapunkon.)

Az „Egy perc a békéért” kezdeményezést 2014. június 6-án az Actio Catholica Nemzetközi Fóruma, az olasz és az argentin Actio Catholica, a Katolikus Női Szervezetek Világszövetsége és más szervezetek indították el azzal a céllal, hogy kinyilvánítsák a Ferenc pápa által kezdeményezett „Könyörgés a békéért” találkozó támogatását.

A kezdeményezéshez idén a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom is csatlakozik.

A szervezők arra hívnak minden embert a világon – katolikusokat és más felekezetű keresztényeket, más vallások híveit, minden jóakaratú férfit és nőt –, hogy „egyesüljünk, és együtt törekedve mutassunk utat a jövő generációinak, hogy a minden emberi lényt testvérré egyesítő isteni kegyelem tudatosságában gyakoroljuk és terjesszük a kölcsönös tisztelet kultúráját”. Egyben lehetőség nyílik arra is, hogy megemlékezzenek Assisi Szent Ferenc és Malik al-Kámil egyiptomi szultán találkozásának 800. évfordulójáról.

Bárhol is vagy június 8-án 13 órakor, állj meg, hajts fejet, és imádkozz a békéért!

Forrás és illusztráció: Hetvenkét Tanítvány Mozgalom

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria