Foci és hócsata a ministránsok nyíregyházi találkozóján

Hazai – 2018. december 19., szerda | 9:51

Vecsernyével, sportprogrammal, önismereti játékokkal és hócsatával várták a Nyíregyházi Egyházmegye ministránsait a görögkatolikus papnövendékek és a szervezők december 15–16-án Nyíregyházán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A csaknem harminc résztvevő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye görögkatolikus egyházközségeiből, főként Csengerről, Érpatakról, Mátészalkáról és Nyíregyházáról érkezett. A találkozót Mosolygó Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegye ministránsreferense abból a célból hívta össze, hogy közösen elevenítsék fel a 2018 nyarán rendezett római nemzetközi ministránszarándoklat emlékeit, s erősítsék a ministránsok köréhez való tartozás élményét. Az összejövetel megszólította azokat a 13–18 év közötti ministránsokat is, akik Rómába ugyan nem jutottak el, de szívesen csatlakoznak a közösséghez.

A találkozó december 15-én este vecsernyével kezdődött, majd a szálláshelyül is szolgáló Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola sportcsarnokában folytatódott, ahol önismereti játékokkal, foci- és kosárbajnoksággal, pizzázással, éjjeli úszással, a nyári emlékek felidézésével és virrasztással telt az éjszaka. A találkozó első részébe Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is bekapcsolódott, aki a nyáron Rómába is elkísérte a ministránsokat.

December 16-án Szocska Ábel megyéspüspök celebrált Szent Liturgiát a Szent Miklós-székesegyházban, ahol az összes résztvevő segédkezett az oltár körül. A szertartás homíliáját Mosolygó Tamás mondta, aki az evangéliumban hallott példabeszédhez kapcsolódóan szólt a fiatalokhoz. A példabeszédben a gazdag ember lakomára hívta az embereket, akik közül sokan – kifogásokat keresve – nem jöttek el.

A kifogások ugyan az élet sarokpontjait, munkát, családot, tulajdont érintő események voltak, de a példabeszédből kiderül, hogy a meghívás mindennél fontosabb. Amikor Isten szólít, az mindent fölülír. Mosolygó Tamás ó- és újszövetségi meghívásokat elevenített fel, köztük a gazdag ifjú, Mózes és Ábrahám megszólítását. „Közülük Ábrahám az, aki egyből igent mond, nem akadékoskodik, ezért ő példakép számunkra abban, hogyan tudunk igent mondani az Isten meghívására. Igent mondani azonban nem mindig egyszerű, mert sokszor nem kristálytiszta, hogy mire is hív minket az Úr. Mária is igent mond a hívó szóra, ugyanígy a háromkirályok és a pásztorok: a feladat sokféle, de közös bennük az Isten hívó szava” – zárta szentbeszédét Mosolygó Tamás.

Mosolygó Tamás főszervező és segítője, Grunda Dávid, valamint Kovács Csaba, a Szent Miklós-iskola lelki igazgatója a kispapokkal együtt reményüket fejezték ki, hogy a találkozóból hagyomány válik a jövőben. Kovács Csaba hozzátette, a ministránsok akármilyen távol is szolgálnak az egyházmegyében szétszórva, most megérezhetik, hogy egy vérkeringésben vannak, s ha olykor a saját egyházközségükben fizikailag egyedül is állnak a pap mellett a szertartáson, lélekben kapcsolódhatnak társaikhoz. Most ez a láthatatlan kapocs erősödik közöttük.

A részt vevő fiatalok közül sokan fontolgatják, hogy életük további részében hivatásosan is szeretnének az oltár körül szolgálni, így ez a találkozó arra is lehetőséget adott, hogy az elhatározás erősödjön a papi hivatást választókban.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Polyákné Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria