Folyamatos szentségimádás lesz az Örökimádás-templomban az eucharisztikus kongresszus idején

Hazai – 2021. szeptember 2., csütörtök | 9:49

A budapesti Örökimádás-templomban – nevéhez híven – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus (NEK) teljes ideje alatt, szeptember 5-én, vasárnap 12 órától szeptember 12-én, vasárnap 18 óráig folyamatos (0–24 órás) szentségimádásra lesz lehetőség.

A szentségimádásra előzetesen feliratkozni a szentsegi.jezus@gmail.com e-mail-címen, vagy napközben az Örökimádás-templomban (1091 Budapest, Üllői út 77.) a templomőröknél, illetve a sekrestyében lehet. A plébánia kéri, hogy lehetőség szerint mindenképp regisztráljanak a kiválasztott név, telefonszám, e-mail-cím, valamint a plébánia nevének és településének megadásával.

Mindenkit szeretettel vár az Úr, azokat is, akik véletlenül nem tudtak feliratkozni – teszik hozzá a szervezők felhívásukban.

Forrás és illusztráció: Örökimádás Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria