Folytatódott a Családakadémia képzése Győrben

2019 őszén indult először Családakadémia képzés a Győri Egyházmegyében, amely a magyar Schönstatt mozgalom szervezésében a 18. évfolyam (CSAK 18). A képzés célja az 1996-os alapítás óta, hogy a nemzetközi és a hazai schönstattos családmozgalomban felgyülemlett tapasztalatokat szervezetten továbbadják úgy a mozgalmon belül, mint kívül, ezáltal is segítve az egyházmegyékben és a plébániákon a családpasztorációt. Az elmúlt bő két évtizedben közel 150 család és számos plébániai közösség tapasztalhatta meg ennek a munkának az áldásait. Josef Kentenich atya, a nemzetközi Schönstatt mozgalom atyja és alapítója mozgalmát szigorúan és rendíthetetlenül Krisztus Egyházának részeként fogta fel, mely ugyanakkor egy „ecclesia semper reformanda”, azaz egy folyamatosan megújulásra szoruló Egyház. A mozgalom fontosnak tartja, hogy sok egészséges család jöjjön létre, ahol erős, szabad, teherbíró és áldozatkész gyermekek nőnek fel, mert ezek a családok ringatják a majdani elkötelezett, egészséges papok és szerzetesek bölcsőjét.

A tavaly indult képzési csoportban nyolc házaspár a Győri Egyházmegyében, egy pedig a Szombathelyi Egyházmegyében él. Mi is, mint a Győri Egyházmegye családbizottságának és a győri kármelita családos közösségnek a tagjai azzal a céllal kezdtük meg nyolc másik házaspárral közösen ezt a kétéves felkészülést, hogy elvégezve a Szent Magyar Királyi Családról nevezett Családakadémia képzését, felajánljuk szolgálatunkat a szűkebb plébániai és egyházmegyei közösségeinknek, ezáltal az egész magyar katolikus egyháznak is.

Az első év mottója az „erős családok – erős gyermekek” volt, amely keretében félévente 3-3 hétvége (szombat kora délutántól vasárnap kora délutánig), valamint egy 7 napos, Kaposszentbenedeken eltöltött képzési hét során jártuk körül a házassággal és a mindennapi családi élettel kapcsolatos kihívásokat, nehézségeket és fejlődési lehetőségeket (főbb családi és társadalmi értékeink, helytállás a mindennapokban, az áldozatvállalás értelme, keresztény – katolikus hitünk és a szentségi életünk elmélyítése, a mindennapi konfliktusok bölcs és szeretetteli kezelése, a megbocsátás és az egymás iránti megértés növelése, és egyfajta házas életeszmény keresése).

Az első képzési év (amelyből a tavaszi időszakot online alkalmakkal tudtuk teljesíteni) és az intenzív nyári egy hét után elhatározásokat tettünk, amelyek a hitünk tudatosításával és a családi, közösségi életünk jobb megélésével voltak kapcsolatosak. Ennek az egy hétnek a végén egy olyan „értéklistával” tértünk haza, amely nagyon jó alapot adott az idei „tanév” munkájához.

A második év során célunk, hogy felkészüljünk a „szívtémánkból” egy hosszabb előadás megtartására, amellyel konkrétan is szolgálatot tudunk majd vállalni egy adott plébánia, közösség életében. Az előadások felépítéséhez, az úgynevezett „központi érték” bemutatásához a Kentenich atya által javasolt négyes tagolás módszertanát használjuk (megfigyelés – összehasonlítás/Jézus példája – összefogás – alkalmazás). A mostani hétvégén az elmúlt egy év gazdag tapasztalatait felhasználva készítettük el házaspáronként az első „ötperces” előadásunkat. Nagy kihívás volt ez mindannyiunk számára, hiszen a legtöbb résztvevő a mindennapok során nem előadóként dolgozik, így elsősorban az általunk valóban megélt élettapasztalatokra és a hitünkből táplálkozó gondolatokra tudtunk hagyatkozni. Ezekben az „ötperces” előadásokban olyan kérdések kerültek elő, amelyek az előadó házaspárok számára személyesen átélt, valóban belülről fakadó „szívtémák” voltak.

Az egyik előadás a hálatelt lelkület fontosságát állította szembe a napjainkban oly sokszor jellemző, kilátástalanságot sugalló panaszkodás helyett, és jól rávilágított az igazi keresztény optimizmus fontosságára és lényegére.

Az Isten jelenlétében élni című téma előadói abból a megfigyelésből indultak ki, hogy a világ egy része látszólag egészen jól elboldogul az Isten nélküli élettel is. Hívő keresztényként adódik tehát a kérdés, hogy megelégszem-e én is egyfajta vasárnapi kereszténységgel, vagy törekszem egy folyamatosan fejlődő és aktív istenkapcsolatra. Jó felidéznünk azt (összehasonlítás), hogy minden korban voltak – és ma is vannak – olyan emberek, akik elkötelezetten fordulnak Isten felé, és hitelesen élik meg a kereszténységüket, katolikus hitüket is, egyfajta hétköznapi misztikát megvalósítva.

Összefogásként elhangzott, hogy „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14,6), majd pedig az alkalmazás fázisaként konkrét javaslatok hangzottak el (például tudatosan megélni a hitem, törekedni a hétköznapi szentmisén való részvételre is, elmélyülni a Szentírás és a szentek életében, a lelki írók munkáiban, és nemcsak a templomban, hanem a családi életben, a munkában, azaz a mindennapokban is Isten jelenlétében próbáljunk meg élni).

A Felhangolva az imára című előadás azokról a lehetőségekről szólt, amelyek az imádság mindennapjainkba való beépítését jelentik, kezdve a Szentírás olvasástól a napi online Kentenich-idézeteken át a családi zsolozsmáig. Az előadók abból a személyes tapasztalatukból indultak ki, amely szerint az imaélet ellaposodása a házastársi és a családon belüli kapcsolat gyengülését is mutatja. Ezeknek a negatív tapasztalatoknak a megosztása nem csupán az előadók őszinteségét mutatja, hanem rávilágít arra is, hogy sokan küzdünk hasonló nehézségekkel, és egymás példájából rengeteget tanulhatunk is.

Nagyon jó volt hallgatni az Egymás felemelése a házasságban című, központi értéket körüljáró előadást. Leszögezték az előadók, hogy a szentségi házasságban arra is kaptunk meghívást, hogy tudatosan törekedjünk a másik támogatására. Ez a fajta kölcsönös felemelés persze nem csak a férj-feleség között, hanem a szülők-gyermekek között és a testvérek egymás közötti kapcsolatában is nagyon fontos, de természetesen alkalmazhatjuk akár a munkahelyi, munkatársak közötti kapcsolatokra is.

Szintén egyik fontos, sokunk hétköznapi tapasztalatából indult ki a Fáradt ember sokkal nehezebben tud szeretni című előadás. A hívő embereket is ugyanúgy érinti a rohanó világgal járó sok-sok negatív hatás, amelyek eredményeként a szükségesnél jóval kevesebb időt tudunk a családunkra, a szeretteinkre és az igazi emberi kapcsolatokra, a valóban értékes dolgokra szánni. A mindennapi időrablók kimerültté és felszültté tesznek bennünket. Ugyanakkor fontos tudatosítani, hogy az egyik legtermészetesebb dolog, az idő, amit a Jóistentől kaptunk ajándékba, valójában arra való, hogy gyakoroljuk a szeretetet és megtalálva a mindennapok egyensúlyát, törekedjünk az üdvösségre.

Az egyik résztvevő házaspár családi jelmondata, miszerint „a család örök”, szintén egy ötperces előadás központi értéke lett. Az előadók generációs összefüggésekbe helyezték az életszakaszonként dinamikusan változó szülő-gyermek kapcsolatot, rávilágítva arra, hogy milyen fontos kifejezni a bennünket felnevelő szüleink felé a hálánkat, valamint azt megmutatni a gyermekeinknek, hogy a házastársak egységéből érezzék meg a „ketten vagyunk egy test” isteni ajándékát és misztikáját.

Nem lehet teljes a keresztény élet az öröm nélkül, így szívmelengető volt hallgatni a Hogy örömünk megmaradjon című előadást. Sok helyen látjuk, például a tömegközlekedéssel utazva, hogy milyen sok a szomorú, közömbös arcú, látszólag örömtelen ember. Jézus is sokszor példát mutatott nekünk azzal kapcsolatban, miként élhetjük meg a felebaráti, testvéri szeretetet, örömet. Ahogy az otthoni, családi életben az életvidámság és az öröm természetes alkotóelem kell hogy legyen, úgy törekednünk szükséges, hogy ezt a krisztusi örömet sugározzuk a tágabb környezetünk felé is, akár az iskolában, a munkahelyen és a közösségekben.

Szintén mindenkit megérintett a Jobbá szeretni – a türelem fontossága központi értéket körül járó előadás is. Böjte Csaba atya gondolatait is idézte az előadó házaspár, aki szerint „jobbá válni csak szeretve lehet”, hiszen a szeretet maga a legnagyobb jézusi példamutatás. Házastársként és szülőként, de a munkahelyen és az élet egyéb területein is számtalan alkalmunk van arra, hogy odaforduljunk a másikhoz úgy, „mintha Jézus ült volna be mellénk a kocsiba”.

Ezekből az első ötperces előadói próbálkozásokból is kiderült, mennyi hasznos élettapasztalat és lelki gazdagság lakozik a résztvevő házaspárokban. Az az egészséges és nyílt, őszinte légkör, ami a képzést jellemzi, nagy segítség mindnyájunk számára, hogy védett környezetben, ugyanakkor a Szentlélek jelenlétét is megérezve készülhessünk erre a szolgálatra. Az előadásokra való készülettel újra élhetjük a saját és egymás eddigi élettapasztalatait, a házasságunk és a családunk egységét, és felismerhetjük azokat a területeket, amelyeken még sokat kell fejlődnünk.

A hétvége során velünk volt Varga Erika és Károly, akik tapasztalt képző házaspárként mutattak számunkra példát a „továbbadás művészetéről”, azaz az mások számára is befogadható és építő előadásmódokról. A CSAK 18 évfolyam szervező házaspárja, Bartal Orsi és Gergő ezúttal is megteremtették azt a családias és baráti légkört, ami széppé és kellemessé tette a hétvégi közös munkát és a közösségi együttlétet, beszélgetéseket.

Szombat délután Péceli Imre OCD tartott bensőséges hangulatú szentmisét, és kiemelte a krisztusi lelkület, az egymás iránti alázat és szolgálat fontosságát, amelyre a családi és a közösségi élet sok-sok alkalmat kínál. Megtapasztalhattuk, hogy ajándékok vagyunk egymás számára, és közösen készülve a plébániai, közösségi szolgálatra, egymást kölcsönösen felemelve fejlődhetünk. A közösen elköltött szombat esti vacsora, esti ima, valamint a kisebb gyermekek elaltatása után még egy megosztásra jöttünk össze, amely során a nyári elhatározásainkról beszélgettünk. A nyugodt munkát nagyban segítette most is az a gyakorlat, amely szerint a résztvevő házaspárok kisebb gyermekeire a családok nagyobb gyermekei vigyáznak. Így a képzési alkalmak során lehetőség nyílik a fegyelmezett tanulásra, miközben a család mégis együtt tölti a hétvégét, hiszen a közös étkezéseken és imádságokon közösségben lehetünk.

A vasárnap délelőtt zajló intenzív munka során a fentebb bemutatott ötperces előadások és az azokra kapott visszajelzések hangzottak el. Nagy örömmel hallgattuk ebéd előtt az „aratást” is, amely során összegeztük a mostani képzési hétvége legfontosabb tapasztalatait, lelki és gyakorlati értékeit. Minden eddigi alkalmat jellemezte, de ezt a mostanit különösen is, hogy kezdjük megtanulni felismerni Isten jelenlétét a mindennapjainkban, a gyermeknevelésben, a munkánkban. Ezekben a mély megosztásokban megtapasztaljuk az egymás iránti bizalmat, örülünk egymás fejlődésének és „zárba illő kulcsokat” kapunk a mindennapi helyzetek megoldásához is. Összességében elmondhatjuk, hogy jó nekünk itt lenni, együtt fejlődni, és hosszú évek tapasztalatait megosztva mindezen kincseket alkalmas időben majd tovább is adni.

Szöveg: Pongrácz Attila és Pongráczné Erős Annamária

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Bartal Orsolya / Pongrácz Attila

Magyar Kurír