Forrás őrzi Kucsera Ferenc vértanú pap emlékét a Pilisben

Hazai – 2019. október 30., szerda | 16:15

Új forrást alakítottak ki a Pilisi Parkerdőben, amelyet a száz éve vértanúhalált halt szentendrei káplánról, Kucsera Ferencről neveztek el. Az emlékforrást Blanckenstein György plébános áldotta meg október 27-én.

A Szentendre külterületén (Boldogtanya településrész) az erdőben létesített Kucsera Ferenc-forrás megáldását hosszú előkészület és szervezés előzte meg: a 914. Számú Endre Cserkészcsapat vezetősége, két őrsének tagjai majdnem egy esztendőn keresztül működtek közre a forrás kialakításában, a munkálatokat a Pilisi Parkerdő végezte.

Az ünnepélyes átadáshoz kapcsolódó találkozót szimbolikus módon a Kada-csúcsnál hirdették meg. A Nyerges-hegy ezen csúcsa ugyanis 1921-ben Kada Mihály akkori szentendrei plébánosról, Kucsera Ferenc feletteséről kapta a nevét, aki lelkes tagja volt a korabeli turistaszervezetnek. A Kada-csúcstól egy kilométerre fekvő Kucsera Ferenc-forrás így jelképesen és földrajzilag is összekapcsolja ezt a két személyt.

Az ünnepség Selmeczi András cserkészcsapat-parancsnok nyitóbeszédével kezdődött, majd Blanckenstein György plébános megáldotta a forrást. Az eseményen jelen voltak a Pilisi Parkerdő képviseletében Horváth Gábor erdész, a Keresztelő Szent János-plébániáról Bacsa Dávid káplán és Kívés Zoltán diakónus, Kucsera Ferenc szülővárosából, a felvidéki Léváról pedig a Szent László Kör tagjai.

„Adja az Úr, hogy ez a forrás és főleg hitünknek az a forrása, amely Kucsera atyát is táplálta, soha ki ne apadjon a következő nemzedékekben sem…” – olvasható Varga János atyának, a bécsi Pázmáneum rektorának gondolata abban az emlékfüzetben, amely az ünnepségre készült. (A kis kiadvány digitális formában elérhető ITT.)

A forrást egy kovácsoltvas kereszt is díszíti majd, ez azonban az átadóünnepségre még nem készült el.

Kucsera Ferencet a Tanácsköztársaság idején, 1919. június 25-én ölték meg a kommunista Vörös Őrség terrorlegényei, mert nem volt hajlandó kiadni a vörösveszély miatt a templom harangját félreverő sokgyermekes családapa nevét.

Forrás és fotó: Kucsera100.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria