Görögkatolikus főpásztorokat látott vendégül az Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa

Hazai – 2021. október 5., kedd | 15:07

A Görögkatolikus Metropólia Hierarchák Tanácsát látta vendégül a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa szeptember 29-én Budapesten, az Üllői úti székházában. Immár négyéves hagyománya van annak, hogy félévente konzultációra gyűlnek össze az evangélikus egyházvezetők és a hazai görögkatolikusok elöljárói, felváltva vállalva a házigazda szerepét.

Ezúttal Fabiny Tamás, Szemerei János és Kondor Péter püspökökön volt a sor, hogy – Lackner Pál nyugalmazott tábori püspökkel és Krámer György országos irodaigazgatóval kiegészülve – vendégül lássák Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitát, valamint Orosz Atanázt, a Miskolci Egyházmegye és Szocska Ábelt, a Nyíregyházi Egyházmegye püspökét. Korábban Budapestre, Aszódra, Debrecenbe, valamint Miskolcra invitálták a görögkatolikusok az evangélikus elöljárókat, ezúttal pedig utóbbiak adminisztrációs központjába szervezték az egyeztetést.

„Már a korábbi találkozókon is komoly érdeklődést tanúsítottak egyházunk struktúrája, működési gyakorlata iránt, ezért döntöttünk úgy, hogy ezúttal az Üllői úton legyen a konzultáció” – nyilatkozta Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök. A megbeszélések mellett a vendégek körbejárták az épületet, megtekintették a Podmaniczky–Degenfeld-könyvtárat (mély benyomást tett rájuk Luther Márton itt őrzött végrendelete), valamint a készülő Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat, emellett pedig a Luther Kiadó tevékenysége – úgy a könyvkiadás, mint a médiamunka – iránt is részletekbe menően érdeklődtek a görögkatolikus püspökök.

A tanácskozás során fontos napirendi pontként szerepelt a pandémia során szerzett tapasztalatok megosztása. Az újrakezdéshez, a gyülekezetek reanimációjához kapcsolódva Németh Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának vezetője beszámolt a Túlsó part elnevezésű online lelkészkonferenciáról, a kapcsolódó szakmai anyagokról és az azokból összeállított kiadványról.

Az ülés témái között hangsúlyosan megjelent a gyermekek által vett úrvacsora kérdése is. A görögkatolikusoknál nagy hagyománya van a kisdedáldoztatás gyakorlatának, a résztvevők ennek teológiai vonatkozásairól is érdekes beszélgetést folytattak a találkozó folyamán.

„Kocsis Fülöp érsek-metropolita néhány hete részt vett a FinnAgora kulturális intézettel közösen szervezett konferenciánkon, amelynek témája a kisebbségi egyházak helyzete, szerepvállalása volt. Ott nagyon megragadta őt Fábri György előadása, így arra kértük az Északi Egyházkerület felügyelőjét, hogy ebben a körben is ismertesse az ott elhangzottakat, különös tekintettel a görögkatolikus és az evangélikus egyházra vonatkozó adatokra. Ezek nagyon hasznosak a tervezés, az egyházi stratégia vagy éppen a jövő évi népszámlálásra való készülés szempontjából” – mondta el Fabiny Tamás.

A görögkatolikus vendégek megosztották tapasztalataikat a kisvárdai kórház átvételével kapcsolatban is. Az intézmény júniusban került a görögkatolikus egyház tulajdonába, amely azzal a kitétellel vette át az intézményt, hogy kijelentette: itt többé nem végeznek abortuszt.

„Ugyan mi nem egy már működő kórház átvételére, hanem egy új kórház alapítására készülünk, amely ráadásul profilját tekintve is különbözni fog az övékétől, mégis sokat tanulhatunk az általuk elmondottakból” – értékelte a tanácskozás ezen pontját az evangélikus egyházvezető, hozzátéve, hogy a görögkatolikusok felajánlották, hogy igény esetén a régióban szolgáló evangélikus lelkészek egészségügyi szűrésére is van mód a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban.

Forrás és fotó: Evangélikus.hu/Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria