Görögkatolikus rendelkezések a szertartásokkal, „értetkőzéssel” és ikoncsókolással kapcsolatban

Hazai – 2020. március 15., vasárnap | 18:40

A Görögkatolikus Metropólia március 14-én több rendelkezést tett közzé honlapján a koronavírus okozta járvány elkerülése érdekében.

A görögkatolikus vallási gyakorlatban jól ismert kifejezés az értetkőzés, mely kifejezetten Máriapócshoz kötődik. Azt a mozdulatot jelöli, amikor fölmegyünk a kegykép elé, és annak másolatát, illetve az Istenszülő könnyeit száz évvel ezelőtt felfogó kendőcskét a tartóján át megcsókoljuk. Minthogy a koronavírus legfőképpen cseppfertőzéssel terjed, az ajkakkal érintett tárgyak különösen is lehetőséget adnak a vírus továbbadására. Ezért a görögkatolikus egyház a járvány idejére ideiglenesen megváltoztatja ezen tiszteletadás gyakorlatát.

Továbbra is fölmehetünk a kegyképhez, de nem találjuk ott az ereklyetartókat, így nem csókkal vagy érintéssel, hanem csak megállva, csöndes imádsággal fejezhetjük ki az Istenszülő iránti szeretetünket, hálánkat, nyújthatjuk át neki kéréseinket. A kegykép környezetét, följáróját és az egész kegytemplomot gyakori fertőtlenítéssel, folyamatos takarítással tartják tisztán. A zarándokokat is kérik, hogy ők is legyenek ebben együttműködők. 

Ahol ikont vagy keresztet szoktak csókolni, ott is javasolják ebben az átmeneti időszakban, hogy érintés nélkül, csöndes megállással, főhajtással fejezzék ki a hívek tiszteletüket.

Az óvintézkedések betartása mellett ugyanakkor mindezeknél fontosabb, hogy hitből fakadó, bizalommal teli imádsággal forduljunk a Teremtőhöz, hogy minél hamarabb vegye el tőlünk ezt a járványt, a betegek mihamarabb gyógyuljanak meg, a gyógyítóknak pedig legyen erejük ezen emberfeletti munka elvégzéséhez.

Fogjunk össze tettben és lélekben, hogy a megváltozott körülmények közepette is a ránk jött veszedelem ne a széthúzást, hanem az összefogást erősítse bennünk!

*

A koronavírus terjedése miatti vészhelyzetben a görögkatolikus szertartási renden egyelőre nem változtatnak, viszont arra szólítják föl a fertőzésben leginkább veszélyeztetett személyeket, beteg, gyenge immunrendszerrel rendelkező, illetve idős híveket, hogy a kockázat csökkentése érdekében lehetőleg otthonról kapcsolódjanak be a templomi szertartásokba.

A debreceni főszékesegyházban, a máriapócsi kegytemplomban és a nyíregyházi székesegyházban elhelyezett kamerának köszönhetően az ott folyó szertartásokat a világhálón keresztül bárki élő adásban követheti. A szentáldozásra vonatkozó és egyéb óvintézkedések továbbra is érvényben vannak.

*

A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetre reagálva a Görögkatolikus Médiaközpont élőben közvetít Szent Liturgiát azok számára, akik koruk, egészségi állapotuk vagy más komoly okból nem tudnak személyesen részt venni a liturgián. Az első Szent Liturgiát március 15-én nemzeti kegyhelyünkről, Máriapócsról közvetítették 11 órakor. Az adásokat a Médiaközpont Facebook-oldalán követhetik.

Tervezik, hogy a nagyböjti szerda és péntek estéken Előszenteltek Liturgiáját közvetítenek, melyekbe szintén a Facebook-oldalon kapcsolódhatnak be. A liturgiákat különböző helyszínekről, mindhárom egyházmegye területéről felváltva sugározzák. Az élő közvetítéseket a Médiaközpont YouTube-csatornáján lehet majd visszanézni.

Az elmaradó rendezvényekről a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapja tájékoztat.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria