Hajdúböszörményi szociális otthonnal bővül a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye intézményrendszere

Hazai – 2022. április 27., szerda | 14:25

Április 26-án tartották a Szent István Katolikus Szociális Otthon alapkőletételének ünnepségét Hajdúböszörményben, a római katolikus templom kertjében. Az ötven fő ellátására alkalmas, hatszáz négyzetméter alapterületű, kétszintes intézmény a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működik majd. A beruházás 1,2 milliárd forintos költségét az egyházmegye biztosítja.

Az ünnepségen jelen volt többek között Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Krakomperger Zoltán általános helynök, Fodor András püspöki helynök, Törő András püspöki irodaigazgató, Hasulyó János hajdúböszörményi plébános, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, Tiba István országgyűlési képviselő; Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere; Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, Németh Julianna és Türk László EKIF-főigazgatók, az egyházmegye szociális intézményeinek vezetői, valamint Ágoston László építész, aki a szociális otthon terveit készítette.

Az ünnepségen Kiss Attila polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy Hajdúböszörmény a hat működő szociális intézményével sokat tesz az idősgondozás terén, ezzel együtt a város örömmel fogadja a katolikus intézmény létesülését, hiszen még mindig több száz idős ember vár arra, hogy bekerülhessen valamelyik otthonba.

Tiba István országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormány és az Egyház között született megállapodás értelmében a komoly terhet jelentő működési költségek állami támogatására is sor kerül majd.

A most épülő katolikus intézmény az egyházmegye fenntartásában működik majd. Fülöp Attila államtitkár beszédében hangsúlyozta: a gondoskodáspolitikának egyetlen jól értelmezett felfogása az, hogy a kormányzat együttműködik azokkal a helyi közösségekkel, melyek a legtöbbet tudnak segíteni beágyazottságuk miatt. Az Egyház közösségépítő ereje megkérdőjelezhetetlen ma Magyarországon: ma már a szociális és gyermekvédelmi terület 50 százalékát szolgáltatóként, fenntartóként az egyházi szereplők viszik.

Palánki Ferenc püspök bevezető gondolataiban elmondta: hetedik éve vezeti az egyházmegyét, és már többször megkeresték Hajdúböszörményből, hogy ebben a városban is hozzanak létre egyházmegyei intézményt. A főpásztor utalt a beiktatási beszédére, amelyben hangsúlyozta a családokról való gondoskodást. Ez sokrétű feladatot jelent – fogalmazott. – Az egyházmegye intézményrendszerében jelen vannak az iskolák, ahol magas szintű oktató-nevelő munka folyik, valamint a szociális intézmények, amely területen növekedésben gondolkodnak. Ebben szerepel az a terv is, hogy az egyházmegye átveszi a debreceni Forrás Lelki Segítők Egyesülete központját és a hozzá tartozó intézményeket. A megyéspüspök hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az egyházmegye a szociális irányba is lépéseket tegyen, mert ezzel tudják leginkább segíteni a helyi családokat.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16) – idézett a Szentírásból Palánki Ferenc. – Ezt a mondatot Jézus Nikodémusnak mondta, aki éjszaka ment el hozzá. Nikodémus idős ember volt, elgondolkodva eddigi életéről leginkább azért kereste fel Jézust, hogy megkérdezze, mi fog történni a jövőben, mi lesz az ő életével.

Ha az ember rábízza az életét Istenre, akkor, bár meg fog halni, nem vész el, hanem örökké él. Jézus üzenete mindannyiunknak szól – fejtette ki a főpásztor. – Amikor az egyházmegye szociális otthonok építése mellett határozta el magát, akkor az idősekre gondolt, hogy életük utolsó szakaszában is meghallhassák az örömhírt: ha hittel élik az életüket, akkor nem fognak elveszni.

Az Egyháznak nem az a célja, hogy intézményeket tartson fenn, hanem az, hogy hirdesse az evangéliumot, azt a biztos pontot, sziklaalapot, amelyre az embernek érdemes ráépítenie az életét.

Ehhez viszont jó eszközök az oktatási és szociális intézmények, amelyek az Egyház fenntartásában működnek – fogalmazott Palánki Ferenc püspök. – Az Egyház állammal való együttműködésének vannak gyümölcsei. Ennek ad majd teret többek között az épülő szociális otthon, ahol az idősek jól érzik magukat, amely révén az Egyház segít enyhíteni, hordozni keresztjüket.

Az alapkő megáldása előtt Törő András püspöki irodaigazgató felolvasta az alapító okiratot.

Az ünnepség az alapkő elhelyezésével zárult. Az eseményen közreműködtek a debreceni Szent József katolikus általános iskola tanulói.

A teljes beszámoló és az eseményhez kapcsolódó fotógaléria ITT található.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria