Hajléktalan embereknek szervezett lelkigyakorlatos tábort a Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2021. július 6., kedd | 11:25

Július 5. és 8. között húsz hajléktalan és nehéz körülmények között élő ember vesz részt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hagyományos lelkigyakorlatos táborán a Budapest II. kerületéhez tartozó Gercsén.

A karitatív szervezet szemlélete szerint a hajléktalanság nem lakhatási vagy anyagi kérdés. Hajléktalan ember abból válhat, aki nemcsak lakhatását, hanem emberi kapcsolatait is elveszíti, és feladja a reményeit is. Ezért a szervezők célja, hogy a lelkigyakorlat során a hajléktalan embereknek közösséget és élményeket nyújtsanak, valamint leletőséget arra, hogy megélhessék istenhitüket.

A program közös imákból, elmélkedésekből és szabadidős tevékenységekből áll, de jut idő kirándulásra, kézműves-foglalkozásra, filmnézésre is. A táborozáshoz szükséges eszközöket, sátrakat, hálózsákokat és az egyéb felszerelést a résztvevők ajándékba kapják.

A tábor során fontos szerep jut a közös főzéseknek és étkezéseknek is, amelyek a tanító alkalmakkal együtt az alkalmazkodást, elfogadást és egymás meghallgatásának fontosságát erősítik a résztvevőkben.

Idén – építve az előző táborban tartott, a Miatyánkról szóló elmélkedéssorozatra – az Eucharisztia mint lelki táplálék és útravaló lesz a téma. Olyan kérdések is előtérbe kerülnek, hogy milyen módon válhatunk magunk is élő kenyérré mások szolgálatában, vagy hogy a hálaadás hogyan épül be a vallási gyakorlatunkba, kapcsolatainkba.

A hét folyamán Tomka Ferenc atya és Eredics Gergő újmisés pap is vállal lelkipásztori szolgálatot a táborban.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben a hitben való elmélyülésre számos lehetőséget kapnak a hajléktalan és rászoruló emberek. Rendszeresen szerveznek számukra biblia- és hittanórákat, liturgikus alkalmakat, zarándoklatokat. Ferenc pápa hívására 2016-ban harminc hajléktalan ember látogatott el Rómába.

A lelki programok szervezői azt tapasztalták, hogy ezekben az alkalmi közösségekben egy-egy tanúságtétel hátterében sok fájdalom, tanácstalanság húzódik, amelyek feldolgozása nagyobb figyelmet, több időt igényel a szociális segítők részéről is. Ebből a felismerésből született az első, 2010-ben szervezett lelkigyakorlat, mely kisebb megszakítások után 2018-tól a Máltai Szeretetszolgálat hagyományos nyári programjává vált a hajléktalan emberek számára.

Az idei lelkigyakorlat célja, hogy a programok során a rászoruló emberek és segítőik közösséggé váljanak és a kikapcsolódáson túl hitükben megerősödjenek, lelkileg feltöltődjenek.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria