Hálaadás a Fokoláre Mozgalom pakisztáni gyerekeket támogató kezdeményezéséért

Hazai – 2021. július 7., szerda | 9:04

Hálaadó szentmisét mutatott be Beer Miklós püspök a budapesti Rózsafüzér Királynéja-templomban a Fokoláre Mozgalom pakisztáni gyerekek tanulását támogató kezdeményezéséért június 28-án, Szent Péter és Pál apostolok ünnepének vigiliáján. Tóth Judit és Téglásy Klára személyes hangvételű beszámolóját tesszük közzé.

Valóban nem gondoltunk másra, mint arra, hogy végre hálát tudjunk adni mise formájában is, amikor a koronavírus-járvány valamennyire elcsendesült. Vártuk ezt a pillanatot, hiszen az elmúlt években is tudtuk, hogy mi csak asszisztálunk, Isten munkatársai vagyunk ebben a történetben, amely négy éve kezdődött. Ekkor érkezett el hozzánk az a hír, hogy Pakisztánban, ebben a 90 milliós muszlim országban van egy kis sziget, egy szociális központ, ahol kaszton kívüli hindu és keresztény gyermekekkel törődik egy katolikus közösség, a Fokoláre Mozgalom tagjai. Ezek a gyermekek családjukkal mélyszegénységben élnek, és számukra álom, hogy iskolába tudjanak járni, mert az állami oktatás is pénzbe kerül.

Olyan volt ez, mint egy kiáltás, amelyre válaszolni akartunk és válaszoltunk is, mert többen az iskoláztatási projektünk mellé álltak, segítettek pénzzel, a hír továbbadásával, imával és más módon. Ennek következtében elmondhatjuk, hogy 2017 óta évente körülbelül kilencven gyermek és családjuk támogatására gyűlt össze pénz. Olyan ez a gyűjtés, mint egy nagy mozaik: történetek mozaikja, mert rendesen érkeztek és érkeznek a visszajelzések. Ezek győztek meg minket arról, hogy itt maga Isten a főszereplő és mindazok, akik az ő munkatársai lettek, akik bármilyen módon rámozdultak és válaszoltak erre a kiáltásra.

Számunkra külön ajándék, hogy a szociális központból is rendszeresen érkezik visszajelzés. A szülők, gyerekek, pedagógusok köszönetüket, hálájukat ezer módon fejezik ki, például egy kézzel hímzett terítővel is, amely a Rózsafüzér Királynéja-templomban az oltárt díszíti.

A legnagyobb örömünk mindenekelőtt az, hogy a Szentatya már pápasága elején megfogalmazta azt a vágyát, hogy mennyire szeretne egy szegény Egyházat a szegényekért. Ennek a vágynak egy cseppjét látjuk megvalósulni ezekben az elmúlt években. Beer Miklós püspök atya arra emlékeztetett, hogy Isten rajtunk keresztül akarja szeretetét továbbadni. Jézus nem csak meghívta apostolait, de Szentlelke által képessé tesz minket is arra, hogy Jézusként menjünk a többiekhez. Közvetítsük az ő szeretetét és gondoskodását.

Szerző: Téglásy Klára, Tóth Judit

Fotó: Fokoláre Mozgalom

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria