Harmadszor rendezték meg a nemzetiségi napot a Szombathelyi Egyházmegyében

Hazai – 2021. szeptember 29., szerda | 12:21

Szeptember 25-én harmadszor rendezték meg az egyházmegyei nemzetiségi napot Felsőszölnökön, szlovén, német és horvát ajkú hívek részvételével.

A szentmisét Peter Štumpf SDB muraszombati püspök és Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatta be a megjelent atyák koncelebrálásával.

Székely János prédikációja elején mindegyik etnikumot a maga anyanyelvén köszöntötte, majd felhívta a figyelmüket arra, hogy ők Magyarország kincsei. Ezután mindegyik népcsoport egy kiemelkedő alakját – köztük Széchenyi Istvánt, „a legnagyobb magyart” – állította példaképként az összegyűltek elé.

A szentmise után megáldották a felújított plébániatemplomot, valamint a háborús emlékművet, majd átadták a Kühár-emlékházat.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria