Harmadszor szerveztek ökumenikus konferenciát Vácon a kórházlelkészi szolgálatok munkatársainak

Hazai – 2018. április 24., kedd | 17:20

Harmadik alkalommal rendeztek ökumenikus konferenciát kórházlelkészeknek, lelkigondozóknak és önkéntes segítőknek Vácon április 21-én. A rendezvényen több mint hatvanan vettek részt. A téma ezúttal az imádság mint a megújulás forrása volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Evangélikus Kórházmisszió részéről Kalocsa Zsuzsanna evangélikus kórházlelkész, klinikai lelkigondozó, szupervízor; a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata részéről pedig annak vezetője, Faragó Artúr kórházlelkész volt a rendezvény szervezője. A program összeállításában nagy szerepe volt annak az elhatározásnak, hogy minden résztvevő, felekezetének megfelelően kapjon a konferencián olyan válaszokat, melyek értékké válhatnak a mindennapi munka során, illetve erőforrássá a betegekkel vagy nehéz sorsokkal való találkozáskor. A szervezők megőrizték azt a hagyományt is, hogy minden felekezet részéről megszólaltattak egy-egy előadót.

A találkozót nyitó áhítatot Balogh Éva lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának munkatársa tartotta Márk evangéliumának igéje alapján (1,35). Kiemelte: a Szentírás bevezet az ima titkos világába, majd a kérdéseket – Lehet-e jól vagy rosszul imádkozni? Vajon melyik ima száll az égig? – Luther Márton nyomán próbálta megválaszolni.

Az ima: tanulság – azok a pillanatok, amikor Isten tanított; hála – emlékezni arra az útra, amelyen Isten vezetett; bűnbánat – le tudom-e tenni, ami nyomaszt?; kérés – az életem melyik területén van szükségem segítségre?. E négy lépcsőben átimádkozott fohász száll az égig, és általa van erőnk hordozni az örömöt és a bajt is.

A konferencia első előadója az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, Szabó Lajos volt, aki A különleges kommunikáció ereje címmel beszélt az imádságról. Kitől tanultunk meg imádkozni? Ki rejtette belénk az imádság kincsét? Az imádságban egyszerre éljük meg megszólító és megszólított létünket. Ha van kommunikáció Isten és ember között, abból már nem születhet rossz. De az ima nemcsak kommunikáció, hanem gyakorlat is, a fejlődés és az érlelődés folyamata is egyben. Fontos, hogy a gyerekkorban megtanult gyakorlat után megszülessen bennünk a saját, személyes imagyakorlat, ami természetesen beletagozódik a közösségi imába. Ehhez nélkülözhetetlen egy saját, csendes „sarok” a mindennapjainkban, ahová az ember megérkezik, hogy átélhesse a hétköznapi vagy ünnepi imádságot. Az imában megvalósul az Istentől kapott küldetés, majd az Istennel folytatott kommunikáció, mely átvisz egy másik dimenzióba. Mindehhez nélkülözhetetlen a Szentlélek ereje.

Az előadó hozzátette, a betegek szenvedésében nem a halálos betegség megléte a rémisztő, hanem a kilátástalanság. Ebben az értelemben fogalmazta meg Esterházy Péter: az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése. 

Szabó Lajos mindezek után arról beszélt, hogy a mindennapi élet ritmusába egy fontos folyamat eredményeként illeszkedik az ima. E folyamat stációi: nyitás, keresés, meghallás, látás, felvállalás és dialógus. Előadásában a rektor bemutatta a különböző életkorok és krízisek sajátságos fohászait is.

Bajnóczi Szilvia Sára nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja abból a tapasztalatból indult ki, hogy a lelkigondozói jelenlétet meghatározza, milyen erőforrással találkozik a segítő a beszélgetés megkezdése előtt. A Szentháromságot középpontba állító előadásában a nővér rámutatott, az Atyától megtanuljuk a pihenést, és azt, hogy részesedtünk a mulandóságtól való távolságtartásban. Az elkülönülés és az időtlenség nélkülözhetetlen az imádsághoz. A viharban vánkoson pihenő Jézus ikonja felveti bennünk a kérdést: engedem-e a világnak, hogy valami nélkülem is megtörténjen benne? Isten mindig ott szólít meg, ahol jelen vagyok a számára. Az imában mindig van valami – az ima a valóságomban történik és kivirágzik benne a Lélek. A Szentlélek nyújtotta biztonságban fontos, hogy feltegyem magamnak a kérdéseket: hol van az én fizikai és belső helyem?

A Sára nővér által vezetett kiscsoportos beszélgetésen az Istennel való találkozás helyszíneit ábrázolták élő szobrokban a résztvevők. Egy-egy csoporttag a többiek segítségével megjelenítette azt a képet, érzést, illatot, állapotot vagy szerepet, amelyben a Mindenható megjelenik a számára.

Háromszéki Botond református kórházlelkész az ima gyógyító erejéről beszélt. Ezt nem könnyű megtalálnia a ma emberének, mutatott rá. Martin Buber filozófus fogalmaival élve a tárgyiasító Én–Ő kapcsolat helyett mindenki arra vágyik, hogy valódi Én–Te kapcsolatban éljen. Mert ami valóban gyógyít, az a kapcsolat és az ima. Háromszéki Botond számtalan példát hozott az imádság és a gyógyulás összefüggésére. Az általa vezetett délutáni csoportfoglalkozáson az egyéni ima ereje, valamint a személyes imagyakorlat átgondolása kapott hangsúlyt.

A harmadik kiscsoportban Bajuszné Orodán Krisztina koordinálta a beszélgetést. Itt szóba került többek között, milyen nagy feladat az önkénteseknek, lelkigondozóknak, hogy eljuttassanak egy beteget a kápolnáig, a szakrális térig, hogy ott imádkozhasson.

Forrás és fotó: Kórházlelkész.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria