Három éve képez romapasztorációs munkatársakat a Ceferino Intézet

Hazai – 2018. október 18., csütörtök | 12:12

A Boldog Ceferino Intézet 2015 augusztusában romapasztorációs lelkipásztori munkatársak képzését indította el az ország több pontján. Emődiné Csapó Barbara, a Lehetőségek Iskolája programvezetője beszámolóját közöljük a képzés eredményeiről.

Négy évvel ezelőtt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megalapította a Boldog Ceferino Intézetet, melynek elsődleges feladata a cigányok pasztorációjával megbízott lelkipásztorok és lelkipásztori munkatársak tevékenységének segítése, képzések és konzultációs fórumok biztosítása számukra. A romák felzárkóztatásának három oszlopa az oktatás, a munkahelyteremtés és az emberi szív. Az Egyház mindenekelőtt a szív, a mentalitás alakításában tud közreműködni.

A képzés célja, hogy minél több településen alakuljanak keresztény roma közösségek, a nálunk végzett munkatársak közvetítőkké váljanak a roma közösség és az iskola, az önkormányzat, a többségi társadalom között; illetve a nálunk végzettek dolgozhassanak abban a 42 közösségi házban, amelyet a Katolikus Egyház működtet, és ahol mindenekelőtt a hátrányos helyzetű gyerekek délutáni tanulásában nyújtunk segítséget.

Oktatóként vehettem részt abban a képzésben, amely három évvel ezelőtt indult hat helyszínen az országban. A képzésben részt vevők olyan cigány és nem cigány származású felnőttek lehettek, akik vállalták a híd szerepet közösségeik és a lelkipásztoruk között. A hit iskolája képzésre jelentkezőknek több feltételnek is meg kellett felelniük. 220-an két egymást követő körben tanulták hitünk alapjait, a cigány kultúra és identitás fontos részleteit. A belépés feltétele volt a korábban megszerzett lelkigyakorlatos tapasztalat, amelyre a további elemek épülhettek. Vállalniuk kellett, hogy az öt hónap alatt megszerzett tudásról írásban és szóban is számot adnak. A képzés részeként meglátogattunk olyan helyeket, ahol a pasztorális munka nyomán élő közösségek jöttek létre. Több helyen már saját erőforrásaikra támaszkodva a megélhetésüket is meg tudták alapozni.

Tapasztalataim szerint több olyan terület van, ahol a végzettek az atyáknak és közösségeiknek is szolgálatára lehetnek. Az egyik nagy segítség, hogy ezek a felnőttek közfoglalkoztatási formában alkalmazhatók egyházi hátterű intézményekben, ahol nincs lehetőség munkaerő bevonására. Ebben saját jó tapasztalatom van, amely a közösség és az egyén számára is megerősítést jelentett. A megyéspüspök adhat lelkipásztori munkatársi megbízást a képzést elvégzők közül általa alkalmasnak talált személyeknek. Nagy segítség, ha van olyan munkatárs, aki egy lelkigyakorlatra, közösségi alkalomra meg tudja hívni a közösség tagjait, vagy megszervez egy programot. Hasznos, ha valaki tisztában van az eltérő kulturális szokásokkal, a nyelvi különbségeket le tudja küzdeni. Számos olyan pillanat adódhat, amikor jól jön, ha valaki átlátja a helyzetet, és megold egy konfliktust. A tananyag elsajátítása bizony egy katolikus átlagembernek is becsületére válna. Bibliaismeret, szentségtan, keresztény erkölcs, hitünk igazságai (apologetika), lelkiség, imádság, elmélkedés, keresztény életvitel a hétköznapokban, romológia, evangelizáció és cigánypasztoráció, a szociális és karitatív munka alapjai, önismeret, konfliktuskezelés témakörökben váltották egymást az előadók. Számomra a legmegerősítőbb tapasztalat az volt, hogy oktatótársaim között több olyan cigány fiatal is volt, akik diplomával a zsebükben elkötelezettek a romák körében végzett pasztorális munkában. Nagy kincsei ők Egyházunknak!

A program hatását egyik személyes tapasztalatom bizonyítja legjobban. Miskolcon a Kerkai Jenő Nyitott Házban a Lehetőségek Iskolája felnőttoktató program és egy tanoda működik. Amikor a házat megkaptuk, hamar láttuk, hogy szükségünk van egy takarítóra, aki egyben gondnok is: reggel kinyitja az épületet, beengedi a tanárokat, tanítványokat, rendet tart, és gondoskodik minden szükséges háttérfeladatról. Ekkor indult a Boldog Ceferino Intézet közfoglalkoztatási programja, ami lehetővé tette, hogy egyházi szervezetek gyakorlatilag ingyen munkatárshoz jussanak. Mifelénk is „szegény az eklézsia”, nem nagyon volt forrás takarítói bérre, így éltünk a lehetőséggel, és elkezdtünk a tanodás gyerekek szülei között keresni munkatársat. Találtunk egy középkorú, nagyon precíz asszonyt, aki vállalta a munkát. Évek óta otthon volt, gyászolta egyik gyermekét, antidepresszánsokat szedett. Kiderült, hogy nincs meg a nyolc általánosa sem, ezért nem is nagyon tud munkát találni. Örült a lehetőségnek, mert teljesen kilátástalannak érezte az életét. Persze a munka mellett jutott idő a közös teázásra, beszélgetésre. Hagyta magát meggyőzni, hogy képes befejezni az általános iskolát, így két félév alatt elvégezte alapfokú tanulmányait helyben, nálunk. Már az is óriási erőt adott neki, hogy képes tanulni, valamit elkezdeni és befejezni, hisz a hatodik osztály elvégzése után harminc évig nyári szünetet tartott – ahogy mi szoktuk mondani viccesen. Megtapasztalta, hogy gyógyszerek nélkül könnyebben megy a tanulás, lassanként elhagyta őket. Tanulmányi sikerein felbuzdulva vágott neki a hit iskolája képzésnek, amelyet sikerrel be is fejezett. Nagyon vágyott lelkigyakorlatra is. A cursillo gyökeresen megváltoztatta az életét. Szárnyalva jött haza Egerből. Nem sokkal később a férje is részt vett a cursillón, még abban az évben kérték a házasságuk rendezését. Jelenleg ők vezetik az egyik kiscsoportot. Nagy öröm számomra minden vasárnap látni őket a templomban, a plébániai karitászcsoportban pedig szintén oszlopos tagok lettek. Ez az asszony ma már rendes állásban, tisztességes fizetésért dolgozik. Érdemes belegondolni abba az útba, amelyet bejárt, honnan indult és hová ért! Hogyan hatott egy egyszerű közfoglalkoztatási program nemcsak az egyén, hanem a szűkebb közösség, a család életére. Ők nagyon jó példa arra, hogy ha őszinte szeretettel közeledünk egymáshoz, akkor meg tudjuk találni a közös pontokat, és mindig vannak helyzetek, amikor kölcsönösen egymás segítségére tudunk lenni.

Hiszem, hogy lelkipásztoraink is meríthetnek ebből az erőforrásból, és közös munkánk által egyre több katolikus keresztény roma közösség kezd el növekedni, megerősödni, világítani, melegíteni. 

Forrás és fotó: Boldog Ceferino Intézet

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria