Megerősít az „Amoris laetitia” – Házas Hétvége Budapesten

Hazai – 2018. április 10., kedd | 16:23

A Házas Hétvége lelkiségi mozgalom „megerősítő hétvége” elnevezéssel évek óta rendez olyan lelkigyakorlatokat, melyek a pápai írások kibontására épülnek. A mostani, ötödik lelkigyakorlatra április 6. és 8. között került sor a budapesti Piarista Gimnázium épületében.

Kezdettől fogva Bíró László családreferens püspök volt a kezdeményezője és lelkivezetője a Házas Hétvége mozgalom házaspároknak tartott lelkigyakorlatainak. A korábbi négy megerősítő hétvége során II. János Pál és XVI. Benedek írásai jelentették a vezérfonalat. A mostani, ötödik lelkigyakorlaton a téma Ferenc pápa 2016-ban megjelent Amoris laetitia kezdetű, nagy visszhangot kiváltó apostoli buzdítása volt.

A Házas Hétvége lelkiségének és gyakorlatának megfelelően a hétvégéken a vezető pap mellett mindig házaspárok is segítik példáikkal, tanúságtételeikkel a résztvevők lelki elmélyülését és a megosztásokra való ráhangolódást. A Házas Hétvégében teamnek nevezik a papnak és házaspárnak, illetve házaspároknak ezt a közösségét.

A mostani lelkigyakorlatra Bíró László püspök Thorday Attilát – aki jelenleg a Házas Hétvége magyar „nemzeti team”-jének pap tagja – kérte fel a vezetésre. A korábbi segítő házaspárokat, Lábady Tamást és Évit, illetve Papp Miklóst és Ágit is új párok váltották fel. Erre nemcsak a generációváltás miatt, hanem azért is szükség volt, mert Lábady Tamás tavaly a mennyei hazába költözött. Lábady Tamásné Évi segítette az új team munkáját.

Thorday Attila, Kotschy András és Ancsa, Mervay Miklós és Eszter, valamint Mihálffy Imre és Andrea a lelkigyakorlaton huszonnégy házaspárt vezetett be az apostoli buzdítás részleteibe. Ahogy a pápai iratban, a hétvégén is kiemelt szerepet kapott Szent Pál szeretethimnusza, az arról való elmélkedés. A vezető házaspárok tanításhoz kapcsolódó konkrét és személyes példái a házastársi szeretet mibenlétéről, a házasságban érlelődő szeretetről, a nagyobb családban megélt szeretetről, a gyereknevelésről, a kapcsolatok jel szerepéről szóltak. A résztvevők ezután párban és kiscsoportban dolgozták fel a hallottakat, felidézve és megosztva saját életük tapasztalatait.

A szombati programot elmélkedésekkel és taizéi énekekkel kísért szentségimádás és bűnbánati liturgia zárta. Az irgalmasság vasárnapja vigíliáján az Eucharisztia előtt a résztvevők végiggondolhatták, az irgalmasság cselekedetei közül melyeket gyakorolják vagy éppen mulasztják el a házasságban, a családban.

A vasárnapi szentmisét Bíró László püspök celebrálta. Mindenekelőtt a hitben kell megerősödnünk ahhoz, hogy a kapcsolatainkban, a házasságunkban meg tudjuk élni a szeretetet – hangsúlyozta homíliájában. Tamás apostol példáján keresztül pedig arról beszélt, milyen meghatározó szerepe van a hitünkben Krisztus sebeinek és a mi saját sebzettségünknek is.

Forrás: Szabados János és Márta/Házas Hétvége

Fotó: Szirmai Béla/Házas Hétvége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria