Házszentelést ünnepeltek a kaposvári tűzoltók

Hazai – 2019. február 2., szombat | 13:58

Varga László kaposvári megyéspüspök szentelte meg február 1-jén a kaposvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság épületét, majd megáldotta a katasztrófavédelem dolgozóit és szolgálati járműveiket.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A főpásztort Wéber Antal tűzoltó-dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte.

Varga László a házszentelésről beszélt a jelenlévőknek. „A házszentelés befejező gesztusa a 20+C+M+B+19 szemöldökfára való felírása, melynek jelentése Christus Mansionem Benedicat, azaz Krisztus áldja meg e hajlékot. Ez a néhány betű egész évben, szép és nehéz pillanatokban, örömben és gyászban emlékeztet minket arra, hogy Krisztus áldó, óvó keze minden körülmények között házunk felett van. Ez talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni, hiszen Krisztus nem hagy el bennünket!” – hangsúlyozta a megyéspüspök.

A beszédet követően Varga László megáldotta az épületet, az itt dolgozókat és a tűzoltóautókat. „Urunk és Istenünk, hálát adunk Neked, hogy vannak embertársaink, akik akár életük kockáztatásával is készek segíteni bajbajutott embertársainkon. Ezek közé tartoznak a katasztrófavédelem munkatársai. Kérünk, áldd meg ezt az épületet, és űzz el minden gonosz viszálykodást erről a helyről. Lakjanak itt a békesség és az egység angyalai. Áldd meg Istenünk a katasztrófavédelem minden dolgozóját, akik önfeláldozó szolgálatukkal védenek bennünket és értékeinket. Áldd meg családtagjaikat és szeretteiket. Szent Kristóf közbenjárására óvjon meg benneteket minden bajtól a mi Urunk Istenünk, akkor is, amikor baj esetén végzitek munkátokat, vagy mikor kiképzésen, készenléti állapotban vagytok. Áldjon meg benneteket és munkahelyeteket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentélek!” – hangzottak az áldás szavai.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria