Hitben töltött közösségi élet a miskolci görögkatolikus szakkollégiumban

Hazai – 2020. december 21., hétfő | 9:01

Hiszem és tudom címmel tizennyolc hónapon át tartó programsorozat ért véget a miskolci szakkollégiumban, melynek során hitéleti előadásokat, lelkigyakorlatot, közösségépítő programokat és jótékonysági akciókat is szerveztek.

A „Hiszem és Tudom” projekt 2019. július 1. és 2020. december 10. között zajlott a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégiumában. A program a szakkollégium komplex kínálatát egészítette ki hiánypótló elemekkel. Az önkéntes programokon a résztvevők társadalmi felelősségérzete erősödött. A kurzusok bővítették a hallgatók hitéleti kérdésekben való jártasságát, véleményalkotó képességét; vitaestek segítették hozzá őket hatékony érveléstechnikájuk és kritikus gondolkodásuk fejlődéséhez.

A kötelező, A Liturgia fejlődése a Munkácsi Egyházmegyében című szakkurzust Dobos András tartotta, három alkalomra bontva. A kurzus során András atya elhelyezte a történeti Munkácsi Egyházmegyét a Rómával egyesült bizánci rítusú egyházak sorában, bemutatta eredetét és történelmének alakulását, illetve a liturgikus sajátosságokat.

A szintén kötelező, Lehetetlen küldetés című szakkurzust Seszták István, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola rektorhelyettese tartotta online formában, szintén három alkalomra bontva. A sejtelmes cím mögött István atya a hit és a tudomány kapcsolatát vizsgálta a 21. században. Alapvető teológiai reflexiókkal segítette a közös gondolkodást, bemutatva, hogy a mai tudomány világát is átjárja a teológia, hiszen már interdiszciplináris tudományágról van szó. A fiatalokat leginkább az a kérdés izgatta, hogyan tud az Egyház közelíteni a fiatalokhoz a mai világban. István atya kifejtette: nagy nyitottságot tapasztal a fiatalok részéről a természetfeletti iránt, ezt az is megerősíti, hogy a gyalogos zarándoklatokon egyre több fiatal vesz részt.

A társadalmi felelősségvállalást erősítő projektek keretében a hallgatók két eseményt szerveztek: elsőként a Máltai Szeretetszolgálat miskolci játszóterén csatlakoztak a játszótér dolgozóihoz, önkénteseihez, hogy együtt tegyék szebbé az avasi lakótelep közepén található létesítmény környékét, szemétszedési akció keretében. A szakkollégium hallgatói és munkatársai, a szakkollégisták kezdeményezésére, februárban a nagyváradi Szent Angéla Ház lakóinak gyűjtöttek adományt, amit a járványügyi helyzetre való tekintettel végül a sajópetri Haza-várlak Tanoda diákjainak juttattak el novemberben.

A választható programelemek között kétszer tartottak a szakmai és hitéleti attitűdök, valamint a társadalmi felelősségvállalás megerősítését segítő foglalkozásokat. A nagyböjti időszakban Levcsenkó Róbert beregdédai (Kárpátalja) görögkatolikus áldozópap tartott lelkigyakorlatot a fiataloknak. A második foglalkozás az adventi időszak előtt csak online térben valósulhatott meg: Salai Szabolcs atya vezetésével közel húsz résztvevő számára.

2020-ban három nyilvános vitaestet rendeztek: az április 16-án tartott Örömolimpia című online hitéleti vitaest vendégelőadója Kiss Máté papnövendék volt, a Miskolc-Belvárosi Görögkatolikus Parókia lelkipásztori kisegítője. A második vitaest szeptemberben, személyes jelenléttel zajlott, FeleBarát címmel, az Akropolisz Szabadtéri Színpadon. A program lehetőséget adott arra, hogy megismerhessék egymást az új szakkollégisták és az érdeklődők. E program meghívott vendégei – az egyiptomi Florence Gamal és a pakisztáni Sybil Dilsher (mindketten keresztények, a Miskolci Egyetem ösztöndíjas hallgatói)  örömmel tettek eleget a felkérésnek, hogy megosszák tapasztalataikat a hazájukra jellemző, illetve a magyarországi vallásgyakorlásról, hasonlóságokról és különbözőségekről. A harmadik vitaestet októberben tartották, Méltónak lenni… címmel, Orosz Atanáz püspök vezetésével: a főpásztor az evangéliumból kiindulva az utolsó vacsora szavait, történéseit ajánlotta átgondolásra a fiataloknak.

Március közepéig még lehetőségük volt több beltéri és nagyobb létszámú program megszervezésére, azonban a koronavírus okozta karanténhelyzetben az intézmény diákjai egyáltalán nem vagy csak korlátozott körülmények között találkozhattak egymással. Szeptembertől a hallgatók visszatértek a kollégiumba. Összesen négy közösségi tevékenységet volt lehetőségük megszervezni a projekt keretében, ezek során a szociokulturális minták erősítése, az aktuális társadalmi problémák feldolgozása, a szakkollégisták kulturális ismeretanyagának növelése, a közösségi élmény szerzése és a személyes kapcsolatok erősítése volt a cél.

A programokról fotómontázs is készült:

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria