Hitünk kulcsa a bizalom, melyet Megváltónk sugároz – A Miskolci Egyházmegye zarándoklata Máriapócsra

Az ünnepre elsők között a Kárpátaljáról indult, körülbelül háromszázötven fős gyalogos zarándokcsoport érkezett meg július 20-án, szombaton délután, akiket hagyományos módon a máriapócsiak Orosz Atanáz püspök vezetésével vártak a falu határában.

A hetvenkilométeres zarándoklat csúcspontja most is a találkozás, a megérkezés öröme lett. Ezt hangsúlyozta Atanáz püspök a délutáni Szent Liturgián: „Illés hozzánk hasonló esendő ember volt”, ugyanolyan szenvedéseknek és kísértéseknek volt kitéve, mint mi.” Már-már feladta zarándoklatát, azonban az Úr megerősítette őt, ő pedig Istentől kapott eledelét elfogadta – így képes volt útját folytatni, képes volt találkozni Istennel. „Illés zarándoklata során olyan ajándékot kapott, amit Isten nekünk is szeretne átadni: a vele való találkozást. Ez számunkra az Eucharisztia. Erre van a legnagyobb szükségünk” – mondta a főpásztor.

Még sötétedés előtt célba értek a 22+ ifjúsági gyalogos zarándoklat résztvevői is. A két nagy zarándokcsoport tagjaival megtelt a templom, s megkezdődött az ünnepet megelőző éjszakai virrasztás a kegyhelyen.

Július 21-én, vasárnap kora reggeltől ismét folyamatosan érkeztek a zarándokok, elsősorban szerte a Miskolci Egyházmegyéből. Nem sokkal a liturgia előtt érkezett meg a leányok és nők Sajópálfaláról gyalogosan indult zarándokcsoportja is. Előzetesen negyven parókia érkezését regisztrálták, a résztvevők számát négyezerre becsülték.

Délelőtt Janka Gábor kazincbarcikai parókus tartott katekézist. Mi kell a boldogságunkhoz, mi az, amit az ember keres, miben találja meg a lelki békét? – ezeket a kérdéseket tette fel hallgatóságának. Szemléletes, a mindennapi életből vett példák segítségével mutatott rá azokra a tévutakra is, amelyekre mindannyian könnyen ráléphetünk, ha tekintetünket elfordítjuk Istenről.

Az ünnepi Szent Liturgiát a kegytemplom előtti téren tartották, mindenekelőtt a Miskolci Egyházmegye papságának aktív részvételével.

Atanáz püspök ünnepi homíliájában a Megváltóba vetett bizalmat és a bűnbocsánat szentségét állította középpontba. Kiemelte: a béna meggyógyításáról szóló vasárnapi evangéliumi szakasz (Mt 9,1–8) a lelki-testi betegségtől megszabadító Krisztust mutatja be nekünk, aki belülről is képes megszabadítani az embert, mert ő lelkek és testek orvosa. A múltban többször könnyező kegykép és a kegyhely története is ezt sugallja számunkra: „Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bűneid!” (Mt 9,2).

„Jézus úgy érkezett kétezer éve, és ma is úgy jön el, mint megszabadítónk a bűn bénaságának benső kötelékeitől. Márk evangéliuma arról is beszámol, hogy a bénát négyen a tetőről eresztették le Jézushoz, és Jézus nemcsak a béna bizalmát nyerte el, hanem az őt hordozók hitét is megdicsérte” – mondta a főpásztor, és így folytatta: Jézus a mozgásképtelen embernek lehetőséget ad az újrakezdésre, a talpra állásra, de először csak belül, lelkileg. Aztán pedig annak, aki belsőleg megszabadul, a Mester nyugodtan adja meg a teljes mozgásszabadságot is: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Jézus nemcsak a bénának, hanem másoknak is ezt mondhatta: „Bízzál, fiam! Bízzál, leányom!” Mindmáig sokaknak sugallja a feltétlen bizalmat. Egész élete Isten iránti bizalomtól sugárzott.

Majd a kegyhelyen történt csodák kezdetét fölelevenítve a Mária közbenjárásába és Isten irgalmába vetett bizalom látható megnyilvánulásairól tett említést Orosz Atanáz püspök: „Itt nekünk is szükségünk van a bizalomra, hogy nem hiába hullottak értünk a könnyek és hangzik el az imádság. Ahogyan a kegyoltár feletti freskó is ábrázolja, egy halálosan beteg gyermek édesanyja arra kérte a kállói-pócsi plébánost, hogy a könnyező ikont tegye gyermeke fejére, s a tanúságtételek szerint »ekkor Mária szemének kegyelem vizétől úgy megerősödött, hogy nem sokkal ezután teljesen egészséges lett.« Meglepően hasonlított az eset a mai evangéliumban hallott gyógyítástörténethez. A mankóját eldobó fiú a bizalomnak köszönhetően hirtelen meggyógyult. S azóta hívek ezrei tértek vissza ide gondjukkal-bajukkal. Egymás terhét hordozó emberek idejöttek – és váratlanul testi vagy lelki gyógyulásra találtak.

A máriapócsiaktól 323 éve elvitték a kegyképüket Bécsbe – s ott az sohasem könnyezett azóta. Ők épp csak egy másolatot kaptak vissza, de 304 éve az Úr kegyelméből az itt lévő másolat éppen Illés próféta ünnepe után könnyezett újra.

Az eldobott mankóval ábrázolt fiú mai ifjúságunk képviselője is lehetne. S ha van a családunkban, környezetünkben valaki, akinek testi-lelki gyógyulásra van szüksége, imádkozzunk érte buzgón! Nem az a lényeg, hogy miért lett beteg az illető, hogy talán önhibájából vagy azon kívül rabja valamilyen szenvedélynek – imádkozzunk érte, és kérjük a segítséget! Ha ebben mellette állunk, Isten is bizonyára nagyra értékeli buzgóságunkat! 

Tegnap és ma is a szentgyónásban ezrek szabadultak meg bűneik, kisebb-nagyobb vétkeik bilincseitől. S nem vagyunk magunkban, hiszen nemcsak mi gyóntunk itt már többször, hanem sok százezer ember. Mekkora kövek gördültek le a szívünkről! – erről talán csak a gyóntató atyák tudnának beszélni, ha szólhatnának. Ha még a kövek, a falak is szólni tudnának, a megváltás öröméről, a bűn feletti győzelemről számolnának be. Jézus a bűn megbocsátásával a megváltás teljességét, a teljes megszabadulást hozta el nekünk. Mi pedig ujjongunk és örvendezünk. Aki megtér, az nem a régi bűneihez fordul, hanem valami új utat kezd el. Hazaérkezésünk után így vigyünk felülről kapott békét az otthon maradtaknak. Erre biztat bennünket ez a csodaszép kegyhely, a jelenlévők és a szentek” – mondta a főpásztor.

A Szent Liturgia után a zarándokcsoportok folyamatosan tértek vissza kegykép elé „elköszönni” a Szűzanyától, mielőtt megerősödött lélekkel hazafelé indultak.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír