„Hogy a lámpatartóra tegyék” – Beszélgetések három püspökkel

Hazai – 2019. április 15., hétfő | 18:48

Debrecenben mutatták be április 11-én a „Hogy a lámpatartóra tegyék” című interjúkötetet, melyben Elmer István újságíró beszélgetése olvasható Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel, Fekete Károly tiszántúli református püspökkel és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitával.

Április 11-én a magyar költészet napját ünnepeljük, és ez egybeesik Debrecen város napjával is, ugyanis 1693-ban ekkor kapott Debrecen szabad királyi város rangot.

A Kölcsey Központban bemutatott Hogy a lámpatartóra tegyék című interjúkötetben Elmer István író, újságíró beszélgetése olvasható Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel, Fekete Károly tiszántúli református püspökkel és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitával – mindhárman részt vettek a csütörtöki könyvbemutatón is, melynek során a kötet szerzője beszélgetett velük. A rendezvényen részt vett Papp László polgármester is, aki kifejtette, Debrecen mindig a kereszténység bástyája volt; itt példaértékűen megvalósulhat a történelmi egyházak párbeszéde, összefogása.

A beszélgetés során többek között a hit és a vallás kapcsolata, mibenléte került a középpontba. Kocsis Fülöp a hit külső és belső megéléséről beszélt. Elmondta, a görögkatolikusok a templomot is átöltöztetik az ünnepi alkalmakra; a külsőségek a megerősítést szolgálják. Palánki Ferenc azt emelte ki, hogy a vallásgyakorlás előírásait betartani könnyű: mikor, mennyit ehetünk a böjti időszakban, mikor menjünk templomba; de sokszor az Istennel való kapcsolat ezzel véget is ér. Azt mondjuk: „Jó volt veled, Atyám, én most hazamegyek, te meg maradj itt a te házadban, és jövő vasárnap újra eljövök hozzád.”

Csakhogy a hit nem így működik, azt magunkkal visszük az otthonunkba, és esetleg nehéz megélni a mindennapokban – fűzte hozzá a debreceni megyéspüspök. Még szándékaink ellenére is előfordul, hogy a hozzánk legközelebb álló szeretteinket is földbe döngöljük alkalmanként, amikor éppen nem úgy viselkednek, ahogyan elvárnánk. Ilyenkor van igazán szükségünk a krisztusi szeretet gyakorlására. A tanulságokat Fekete Károly református püspök összegezte: a töltekezéshez szükség van a templomi szertartásokra, de hogy ezt hogyan tudjuk a hétköznapokban megélni, az a templomon kívül derül ki.

Végül – útravalóként – elhangzott a kérdés: „Te hol tartasz?” A húsvétváró időszak kiváló alkalmat kínál arra, hogy önvizsgálatot tartsunk. Erre a legalkalmasabb időpont a böjti időszak csendje, az elvonulás a világi élet zajától. Ezt az ünnepváró csendet használjuk arra, hogy elővegyünk egy könyvet, és mélyen elgondolkozzunk azon, amit olvasunk. Ez a könyv pontosan ezért született.

Az írás teljes terjedelmében ITT olvasható.

Az interjúkötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8.; nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Varga Eszter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria