Idén is lehet pályázni a Szent Imre-ösztöndíjra

Hazai – 2017. augusztus 23., szerda | 16:40

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2017/18. évi Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9–15. osztályos középiskolás, valamint felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.

A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre eső jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik.

A kiértesítés postázásához a pályázat mellé bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni.

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A kuratórium döntése után az alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető.

Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. A nyomtatvány letölthető a katolikus szerverről doc formátumban, vagy az alapítványtól levélben, bélyeggel ellátott válaszborítékkal lehet igényelni.

Bővebb tájékoztatás kérhető az (1)445-4587-es budapesti telefonszámon (hétfőtől péntekig munkaidőben). A pályázathoz csatolandó a helyi plébános, hitoktató ajánlása, az iskolalátogatás vagy a hallgatói jogviszony igazolása, valamint a jövedelemigazolások és egy bélyeggel ellátott, megcímzett válaszboríték.

A pályázatokat 2017. szeptember 20-áig, szerdáig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1406 Budapest, Pf. 79.

A borítékra rá kell írni: „Ösztöndíj pályázat”.

Csak a pontosan kitöltött és 2017. szeptember 20-áig postára adott pályázatokat bírálják el. Az alapítvány pályázatokat nem őriz meg és nem küld vissza.

Döntés és kiértesítés decemberben várható.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria