Idén is pályázhatnak a vallásos alkotóközösségek a működésüket segítő minisztériumi forrásra

Hazai – 2021. március 24., szerda | 9:41

Idén is biztosított a vallásos alkotóközösségek működését segítő forrás, a vissza nem térítendő támogatás benyújtásának határideje április 15. – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) március 17-én az MTI-vel.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is 600 millió forinttal biztosítja az Emmi a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működését, valamint az egyházközösségekhez tartozó hangszerek felújítását – olvasható a közleményben.

Mint írják, a vallásos könnyűzene fontos szerepet tölt be a különböző közösségek életében, a fiatalok elérésében és aktív szerepvállalásukban. A vallásos alkotóközösségeket támogató felhívás az egyházak közösségeit is segíti abban, hogy hangszerbeszerzések, erősítő, hangosító berendezések vásárlásával szélesítsék, segítsék közösségeik lehetőségeit, támogassák a minőségi muzsika megismerését és létrehozását.

Amint írják, a támogatásnak köszönhetően újfajta lehetőségek nyílnak meg. A színvonalas zenei együttesek professzionális hangszerekhez juthatnak, zenei kvalitásaikhoz méltó, megfelelő minőségű eszközöket használhatnak. Sokan az eddig kölcsönzött eszközeiket vagy elhasznált, sérült hangszereiket, hangosító berendezéseiket cserélhetik le, valamint újíthatják fel. A vissza nem térítendő támogatás az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) felületén érhető el az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER).

A vallásos alkotóközösségek hosszú távú működését támogató program segítségével a korábbi években több száz hangszert tudtak vásárolni és több ezer fiatal zenészt támogatni zenei tevékenységük kiteljesedésében. A Hangszert Kezdőknek Program, a Hangszert Profiknak Program, a határon túli zenekarok működésének támogatása, a könnyűzenei tevékenységet folytató fiatalok képzésének támogatása, az alkotói ösztöndíj, a tehetségkutatás, a hangszerfelújítási program, a vallásos könnyűzenei koncertek támogatása és a klubkoncertek támogatása mind-mind segítik, fejlesztik és erősítik a vallásos könnyűzenei életet – áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria