Igent mondani a feladatra – Hitoktatói rekollekciót tartottak Veszprémben

Hazai – 2022. szeptember 14., szerda | 9:46

Szeptember 10–11-én gyűltek össze a Veszprémi Főegyházmegye hitoktatói, hogy Isten nevében kezdjék el az új tanévet. A Veni Sancte szentmisét Takáts István érseki általános helynök celebrálta a megjelent atyákkal együtt. Részleteket olvashatnak Csomay Tünde főkoordinátor beszámolójából.

Szentbeszédében Szűz Máriát állította példaképként a hitoktatók elé a helynök. Rámutatott, hogy noha a Szűzanya csodákat nem vitt végbe, mint sok szent, nem osztotta el mindenét, ahogy Szent Ferenc, mégis a legnagyobbat adta nekünk azáltal, hogy Isten akarata és tervei szerint élt és a világra szülte Isten Fiát. Ha a saját életünkre, feladatainkra gondolunk, tudnunk kell, hogy Isten tőlünk sem nagy dolgokat vár, hanem azt, hogy megnyissuk előtte az életünket, megnyíljunk előtte, együttműködjünk vele.

Az angyali üdvözlet története nekünk is szól: ezen keresztül láthatjuk azt, miként szólít meg és hív munkatársának bennünket is az Isten.

A szentmisét követően Mátyásné Horváth Mariettának, a hitoktatási iroda munkatársának, valamint Paulics Piroska keszthely-zalaszentgróti koordinátornak köszönetet mondtak eddigi munkájáért. A továbbiakban mindketten főállású hitoktatóként folytatják szolgálatukat. Stániczné Mitrovics Eszter személyében új munkatársat köszöntöttek, aki irodai munkájával segíti ezentúl a hitoktatás ügyét a Veszprémi Főegyházmegyében.

Ezt követően a Jézus Szíve Nővérek Társasága három tagja tartott előadást a hitoktatóknak. Szó esett többek között a tanítványság három fázisáról: felismerés – nyitottság – kitartás. „Jézus vezet minket a felismerésben, Jézus bátorít minket a teljes őszinteségre, Jézus ad értelmet a kitartáshoz” – hangzott el.

A teljes cikk ITT olvasható. Ugyanitt találnak bővebb információkat a Jézus Szíve Nővérek Társaságáról is.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria